Ennek értelmében a bíróság szakmai vezetője három havonta köteles ellenőrizni az ügy előrehaladását. A büntetőpernek összesen 12 vádlottja van, velük szemben az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Az ügyészség 130 oldalas vádirata Balázs László elsőrendű vádlottat súlyos következményekkel járó csődbűntettel, tőkebefektetési csalással, számvitel rendjének megsértésével is vádolja. A férfi mindezekért öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
Tekintettel arra, hogy már az ügy nyomozati szakában számos beadvány érkezett a Fővárosi Bíróságra a sértettek, az úgynevezett kisbefektetők részéről, valamint, hogy több olyan polgári per van folyamatban, amely összefügg ezzel az üggyel, a Fővárosi Bíróság elnöke az ügy soron kívüli intézését rendelte el.
A vádhatóság mintegy 150 tanú és számos szakértő megidézését kérte, a vádlottak ellen eddig 1810 sértett jelentett be polgári jogi igényt. Az ügy terjedelmét mutatja, hogy a Fővárosi Főügyészség 127 kötet nyomozati iratot, 34 kötet mellékletet, illetve további több doboz dokumentumot terjesztett a bíróság elé.
Újabb döbbenetes felvételek kerültek elő a kényszersorozásról + videó
