Mészáros Gábor, a lány kezelőorvosa apró jelekből arra következtet, hogy egyelőre várni kell az altatásból felébresztéssel, mert az túl nagy megterhelést jelentene Henrietta szervezetére. Az orvos a Nap-keltében úgy nyilatkozott, hogy még hetek, de lehet hogy hónapok kellenek a lány sebeinek begyógyítására. A helyzetet nehezíti, hogy Heni égési sebei mind mély sérülések, amelyeknek mindegyike műtétre szorul. Jelenleg átmenetileg sertésbőrrel helyettesítették a leoperált elégett bőrfelszínt, de már készül a győri szövetbankban Henrietta „új bőre”.
A lányból egy kis, hét négyzetcentiméteres bőrmintát vettek, amelyből hámtenyésztéssel ennek sokszorosát, akár jó néhány ezer négyzetcm-es hártyaszerű, vékony hámréteget tudnak növeszteni. Ez nagyjából két-három hetet vesz igénybe – tette hozzá Mészáros doktor. Ezután kezdődhet meg az újabb műtétek sorozata, amely eldönti, hogy Heni égett bőre befogadja-e az új szövetet.
(hirado.hu)
Kiderült mi kell a washingtoni tárgyalások sikeréhez
