Vérmérgezést kapott a felgyújtott lány

Az egymás utáni műtétekkel járó megterhelés miatt romlott a Makón felgyújtott lány állapota.

MNO
2006. 08. 10. 5:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság szerint a 18 éves Henrietta vérmérgezést kapott a fővárosi Szent István Kórházban, és nem lehet tudni, hogy legyengült szervezete meddig bírja a megpróbáltatásokat. A kezelőorvos szerint a kórházi körülmények ellenére is állandóan fennáll a fertőzésveszély.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra sem ad tájékoztatást a nyomozás részleteiről, de jelenleg is folynak a tanúkihallgatások, és várják a szakértői jelentéseket. A szülők már korábban hírzárlatot kértek: írásban tiltották meg a kórháznak, hogy onnan bárki is nyilatkozzon lányukról.

Henriettát július 20-án megerőszakolták, majd felgyújtották a Csongrád megyei Makó mellett. Az ügy egyetlen gyanúsítottja továbbra is az a 15 éves makói fiú, akit a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezett.
(nol.hu, rtlklub.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.