A hadbíróság nyomozótisztje halálbüntetést kér a négy katonára. A foglyok idén május 9-én haltak meg az észak-iraki Tikrit közelében.
A négy katona azzal védekezik, hogy önvédelemből ölte meg a három irakit, mert állítólag kést vettek elő, hogy elvágják azt a műanyagot, amellyel az amerikaiak összekötözték a kezüket, majd megpróbáltak megszökni. Az augusztus 31-én kiadott hadbírósági jelentés szerint három katonát gyilkosságra való szövetkezéssel vádolnak, valamint azzal, hogy negyedik társukat megfenyegették: nehogy el merje árulni őket.
A nyomozást vezető katonatiszt súlyosbító körülmények miatt javasolja a halálbüntetést. Az amerikai hadsereg bagdadi szóvivője egyelőre nem kívánja kommentálni a nyomozást, és az ügy részleteit sem hozták még nyilvánosságra.
Amerikában utoljára 1961-ben, Kansasban végeztek ki amerikai katonát, mégpedig azért, mert megerőszakolt, és megpróbált megölni egy 11 éves osztrák kislányt – tudósít a Magyar Rádió.
Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!