Balavány György: Képtelenség elviselni, hogy a forradalom örökösének nevezi magát az, aki a hatalom érdekében összeállt a diktatúra kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Hogy liberálisnak nevezi magát az, aki a politikai másság utcai megnyilvánulásait már belügyminiszterként is különös kegyetlenséggel fojtotta el, újrahonosítva a rendőrterror pártállami hagyományát. (Az ő regnálása idején nevezte el az ifjúsági szleng kunczekolbásznak a gumibotot.) Az ünnep éjszakáján sem hazudtolta meg önmagát; amikor a hatalom erőszakkal torolta meg az utcai véleménynyilvánítást, azt nyilatkozta: reméli, a rendőrség mihamarabb felszámolja az ellenállást.
Az SZDSZ elnökének megnyilvánulásait politikai hattyúdalként is értékelhetjük, hiszen nemrég közölte, rövidesen felhagy a politizálással, mert – mint jelezte – e tevékenység már nem szórakoztatja. Ennyit a hivatástudatról, értékrendről, a közjó szolgálatáról és egyebekről. Rövidesen itt az ideje, hogy Kuncze Gábor teljes pályáját értékeljük. Mit hagy maga után? Koszt, káoszt meg egy ilyen búcsúlevelet.
(Magyar Nemzet, 2006. október 27.)
Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!