A közleményben ismertetik a Nemzetközi Légszállítási Szövetség (IATA) megállapítását, miszerint a magyar légitársaság bővíti legdinamikusabban az e-ticket interline partnereinek számát.
A Malév egy éve kezdte annak a hálózatnak a kiépítését, amelyen belül az egyes légitársaságok kiállíthatnak e-ticket-et egymás járataira, és mára a több mint kétszáz IATA légitársaság közül ezzel a 27. helyre került. Hozzáfűzik, hogy Európában összesen 7 légifuvarozó rendelkezik ennél több megállapodással. A szerződések megkötésénél előnyt élveznek a oneworld szövetséghez tartozó légitársaságok – áll a közleményben.
A Malév hamarosan csatlakozik ehhez a légiszövetséghez, amelyben – egyedül álló módon – az összes tag légitársaság elektronikus rendszere képes a másik légitársaság elektronikus jegyét elfogadni. Így akár egy Malév által kiállított e-tickettel körbeutazhatóvá válik a Föld úgy, hogy közben az utasok átszállhatnak az American Airlines, a Qantas, a Cathay Pacific vagy British Airways járataira.
index.hu
Moszkva hatalmas pofont adott Macronnak














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!