A Hiller-tárca hallgatása

A Hiller István vezette oktatási tárca nem kommentálja Draskovics Tibor lapunk birtokába került jelentését, amely újabb oktatási megszorításokat vetít előre. Draskovics az intézkedéstervezet egyetlen pontját sem cáfolta. Az ellenzék és a szakma tiltakozik

Magyar Nemzet
2006. 11. 14. 23:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadhatatlannak tartjuk a tandíj drasztikus emelésének tervezetét, hiszen az elriasztaná a szegényebb családból származó fiatalokat a tanulástól. A leghatározottabban fellépünk az államilag támogatott férőhelyek további csökkentése ellen, és felszólítjuk a kormányt, hogy 2010-ig garantálja a már így is drasztikusan redukált keretszámok szinten tartását – reagált lapunknak felháborodottan Draskovics Tibor kormánybiztos államreform-bizottságnak írt jelentésére Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke.
Az érdekvédő szerint nem igaz, hogy évről évre kevesebb az érettségiző, a valóságban a következő négy évben stagnál a vizsgázók száma. Hangsúlyozta: egyetlen dolgozót sem lehet elbocsátani a felsőoktatásból, Európában ugyanis a magyar oktatókra jut a legtöbb hallgató.

Részletek a Magyar Nemzet november 15. számában

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.