Beiktatják hivatalába Kovács Tamást

Ma tartják Kovács Tamás legfőbb ügyész beiktatási ünnepségét az Igazságügyi Palotában.

MN-összefoglaló
2006. 11. 02. 6:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Parlament 320 szavazattal 15 nem szavazat ellenében választotta legfőbb ügyésszé Kovács Tamást október 9-én. A legfőbb ügyész – akinek mandátuma hat évre szól – megválasztása után letette a hivatali esküt a parlament előtt.

Kovács Tamás megválasztása utáni első sajtóértekezletén elmondta, hogy nem készül radikális változtatásra. „Az ügyészséget illetően különösebb reformokról nem kell törnöm a fejemet, (...) égető személyügyi problémákat sem látok” – jelentette ki a legfőbb ügyész. Sólyom László köztársasági elnök szeptember 18-án a Sándor-palotában, az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének jelenlétében jelentette be, hogy Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt jelöli legfőbb ügyésznek.

Kovács Tamás 1940 december 13-án született Nagykónyiban, Tolna megyében. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, 1965-ben került a hadsereg hivatásos állományába, 1968-ban nevezték ki katonai ügyésszé.

1990-ben lett a legfőbb ügyész helyettese. Kovács Tamás katonai főügyészként széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és először az úgynevezett visegrádi országok, majd az USA és a többi NATO-tagország és néhány tengerentúli ország katonai igazságszolgáltatásáról szerzett tapasztalatokat. A korábbi legfőbb ügyész, Polt Péter hatéves mandátuma május 16-án járt le.


(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.