Debreczeni József: Az egyik efféléket mondott: „A parlamentben egyelőre ellenzékben vagyunk, de csak az Országgyűlésben vagyunk ott. De a nemzet nem lehet ellenzékben, mi országépítők vagyunk, nem lehetünk soha ellenzékben.” (Ellenzékben ezek szerint az országrombolók vannak, akik most a parlamentben paradox módon többséget bitorolnak.) Azt is mondta még a vezér, hogy ”Európában mindenkinek a hazugság jut eszébe Magyarországról: ezt köszönhetjük a szocialistáknak”. Továbbá, hogy az MSZP a felső tízezer hazug és hűtlen, kalózkodó pártja. Hozzátette még: „Magyarország tönkretevői csak ideig-óráig kerülhetik el a felelősségre vonást.” Nem úgy, mint 89 táján, amikor az elmaradt, ám ”ezt a hibát Magyarország még egyszer nem engedheti meg magának”. S hogy „a Fidesszel majd nem lehet efféle alkut kötni”. Mert ”ami elrendeltetett, az kiméretik”. Hogy mi? Hát a börtönbüntetés! Hogy mindenki értse, a vezér az Enron példájára figyelmeztetett. Az amerikai energetikai óriáscég „könyvviteli trükkökkel titkolta el a valóságos helyzetet, ami miatt vezetőik 24 év börtönt kaptak” – mondta. (Csak zárójelben: az ügyészséget, a bíróságot ma sem gátolja senki, hogy börtönbe juttassa a bűnösöket. Miféle kormányzás lesz az Orbáné, ahol ehhez majd az uralkodó párt hajlíthatatlansága és eltökéltsége szükségeltetik? Őszintén remélem, hogy semmilyen!) A vezér ezt is mondta még: ”igen, mi megmutattuk, hogy egy demokratikus kormány nem csapja be a szavazókat és nem hamisít adatokat”. Továbbá: „nem teátrális és nem pojáca. És végül nem vereti össze a saját népét.” Semmi kétség: itt is Gyurcsány Ferencről beszélt. Arról a miniszterelnökről, aki ha megszólal a parlamentben, a Fidesz kivonul az ülésteremből. Akinek nyilván gesztust kellene gyakorolnia. Hallgatnia kéne, ahogy ellenfele megtette – minimum három és fél éven át. Hogy ne provokálja az ellenzéket. Az igazi gesztus persze az volna, ha lemondana. Ha eltakarodna.
(Népszava, 2006. november 29.)
Átlépte a járványküszöböt a légúti megbetegedések száma, részleges látogatási tilalom jön az oktatókórházban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!