Győrött tartja rendkívüli kongresszusát a Fidesz

Győrött tartja 21., rendkívüli kongresszusát a Fidesz - tájékoztatta a győri önkormányzat médiareferense kedden közleményben az MTI-t.

MNO
2006. 11. 07. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kongresszus összehívását az indokolta, hogy a Fidesz álláspontja szerint Magyarország politikai, gazdasági és erkölcsi válságban van, másrészt az önkormányzati választások új helyzetet teremtettek azzal, hogy a választók kimondták a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmatlanságát – olvasható a közleményben.

A párt 21. kongresszusára közel 2.000 küldöttet és számos külföldi meghívottat várnak. A rendezvény helyszíne az Egyetemi Csarnok lesz. Győr mellett két tényező szólt: a helyi Fidesz alapszervezet fejlődése, valamint az október 1-jén aratott elsöprő Fidesz-KDNP győzelem egy olyan városban, ahol 16 év után először alakulhatott jobboldali többségű közgyűlés. A kongresszuson részt vesz a Fidesz teljes vezérkara, így Orbán Viktor, a szövetség elnöke is – közölte Bakács László médiareferens.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.