Konferencia az '56-os kivándorlásról

Magyarország és Ausztria 1956-os kapcsolatairól, az október 23-át követő csaknem 200 ezer menekült kivándorlásának okairól és a határvédelem alakulásáról kezdődött kétnapos történésztanácskozás a forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából csütörtökön Győrött.

A konferenciát levélben köszöntötte a 95. életévében járó Brankov Lázár, a Rajk-per egyetlen még élő vádlottja, aki magas korára tekintettel nem tudott eleget tenni a rendező győri önkormányzat és a helyi levéltár meghívásának.
Párizsban kelt levelében 1956-tal kapcsolatban úgy vélekedett: „a fennálló erőviszonyok miatt a nyugati nagyhatalmak nem tudtak nyíltan beavatkozni, de érdekük mégis az volt, hogy a lehető legnagyobb zűrzavar legyen az ellenséges blokkban. Így kényszerítették Moszkvát – érdeke ellenére – a fegyveres beavatkozásra” .
(Brankov Lázár hét évet ült börtönben. Szabadulása után 1956 tavaszától Győrött dolgozott, ott érte a forradalom. Kortársainak visszaemlékezése szerint az ő javaslatára alakult meg Szigethy Attila vezetésével a Dunántúli Nemzeti Tanács. A forradalom leverése után hagyta el Magyarországot.)
Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója a tanácskozáson Magyarország és Ausztria 1956-os kapcsolatairól beszélt. Kiemelte: az osztrák kormány 1956. október 28-án „példátlan merészséggel” felhívást fogadott el, amelyben felszólítja a szovjet kormányt, hogy szüntesse be a harcokat, és biztosítsa a demokratikus jogokat Magyarország számára.
A november 4-i rendkívüli osztrák kormányülésen pedig kiálltak a magyar menekültek mellett, amikor arról hoztak határozatot, hogy meg kell nyitni a kapukat a tömegesen kivándorló magyarok előtt.
Mindez azt jelzi, hogy Ausztria a „közös kelet-európai sors jegyében járt el” – hangoztatta a főigazgató.
Murber Ibolya történész azokról a politikai, gazdasági és személyes tényezőkről szólt, amelyek az ország elhagyására késztették a menekülőket. Hangoztatta: legtöbben a szabad világ, a nyugati jólét vonzásában indultak útnak, mások a levert forradalom megtorló intézkedéseitől való félelmükben hagyták el az országot.
A kutató rámutatott: a Rákosi rendszer legnagyobb kritikája egyrészt az volt, hogy a legtöbb menekülő éppen abból 20 és 35 év közötti korosztályból került ki, akik abban a rendszerben, abban az ideológiában nőttek fel. Másrészt a jelszavakban meghirdetett „munkásállamot” a legnagyobb számban éppen a fizikai dolgozók hagyták el – tette hozzá.
Szakolczai Attila, az 1956-os Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóközpont tudományos munkatársa a határvédelem alakulásáról végzett kutatásait ismertette. Kijelentette: a Szigethy Attila vezette Dunántúli Nemzeti Tanács nagyon figyelt arra, hogy az ország nyugati határa ne maradjon őrizet nélkül.
Ez fontos volt egyebek között azért, hogy ne jöjjenek be olyan emberek Nyugat felől, akiknek a bejövetelét esetleg már október végén fel tudta volna használni az ellenoldal a forradalom lejáratására. Emellett a pártfunkcionáriusok, ávósok külföldre szökését is meg akarták akadályozni a határvédelemmel – fogalmazott.
A konferencia második napján szó lesz egyebek között az 1956-os forradalom következményeinek az ausztriai magyarok életére gyakorolt hatásáról, és elemzés hangzik el az 1956-os ausztriai magyarok 21.századi identitástudatáról.
(mti)