Danielisz Béla elmondta, hogy a képviselőcsoport vezetése áttekintette az SZDSZ hétvégi ajánlatát, s kompromisszumos javaslatot terjesztenek képviselőtársaik elé.
A frakcióvezetés a kerületekkel való egyeztetést, kapcsolattartást szükséges, fontos dolognak tartja, s ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy egy úgynevezett koordinációs tanácsnok foglalkozzon ezzel a feladattal. Az öt kiemelt fővárosi fejlesztéshez, beruházáshoz, köztük a Városháza-projekthez ugyancsak önálló bizottságot igényelnek. Mindkettőt szocialista politikus irányítására bíznák.
Az egyik vitatott ügy a kulturális területhez tartozó jelentősebb közművelődési intézmények, mint például a levéltár felügyelete. Danielisz Béla közölte, a szocialisták szeretnék, ha ez a feladat továbbra is a kulturális főpolgármester-helyetteshez tartozna. Nem zárkóznak el azonban attól sem, hogy az SZDSZ által megnevezett kulturális tanácsnoknak hatásköre legyen e területen. A másik vitás kérdésben, abban, hogy miként alakuljon az önkormányzat egészségügy-politikájának irányítása, az MSZP frakcióvezetője még egyeztet Havas Szófiával, akinek tanácsnoki posztot szánnak.
Az MTI városházi forrásokból megtudta, hogy hétfőn Demszky Gábor is kapacitálta már a János kórház orvos-igazgatójaként is tevékenykedő szocialista politikust, hogy vállalja el a tanácsnoki tisztséget. A korábban megjelentek szerint Havas Szófia inkább az egészségügyi bizottság elnöki posztját vállalná. Ezt azonban az SZDSZ Szolnoki Andrea eddigi főpolgármester-helyettesnek szánja.
Danielisz Béla elmondta azt is, hogy az MSZP javaslatait írásban megküldték kedden a szabad demokratáknak. Hozzátette, hogy frakciójuk szerdán este mindenképpen dönt a koalíciós szerződésről, s ezt követően pénteken az MSZP budapesti elnöksége véglegesítheti a döntést.
(mti)
Újabb botrány rajzolódik von der Leyen körül, beperelték















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!