Megerősödött a KDNP Csongrád megyében

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országosan, így Csongrád megyében is erősödik - jelentette ki a párt országos alelnöke és megyei elnöke kedden Szegeden.

MNO
2006. 11. 21. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kalmár Ferenc elmondta: a választmányi ülésen úgy döntöttek, hogy a Csongrád megyei elnöki tisztet továbbra is ő töltse be, így 2003 óta nincs változás ezen a poszton. A szervezet ügyvezető titkára Kovács Kálmán lett, aki 1994-ben a párt országgyűlési képviselője volt; megyei alelnöknek Orbán Imrét, a makói szervezet elnökét választották.

Kalmár Ferenc 11 évig állt a szegedi szervezet élén, de úgy döntött, hogy „teret ad a fiatal generációnak”. A párt egyik célkitűzése, hogy megerősítse már meglévő szervezeteit és újakat hozzon létre; eddig 15-20 alapszervezet megalakulásáról tudnak. Szeretnék elérni az 1997-es állapotot, akkor ugyanis szinte minden megyei településen volt a KDNP-nek alapszervezete – tette hozzá.
Kitért arra, hogy a Csongrád megyei választmány a decemberben várható országos tisztújításon Semjén Zsoltot támogatja majd.

Tájékoztatása szerint a szegedi szervezet elnöke Polner Örs lett, ügyvezető alelnöknek Miklós Pétert választották; új elnökségi tag lett Joó Imre, Folberth Péter és Haág Zalán.
A városi csoport tiszteletbeli elnökének Ladányi Gabriellát nevezték ki, aki a KDNP alapító tagja. Véleménye szerint ez a cím felelősséggel is jár, mert őrizni kell a hagyományokat és a párt ideológiai tisztaságát.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.