Őrizetben a XVI. kerületi rendőrkapitány

Őrizetbe vette a katonai ügyészség a XVI. kerületi rendőrkapitányt. Az ügyészség szerdán indított büntető eljárást a kapitány ellen, több rendbeli elöljárói hatalommal való visszaélés, illetve hivatali visszaélés gyanújával.

MNO
2006. 11. 16. 23:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanúkihallgatások után őrizetbe vette a XVI. kerületi rendőrkapitányt a Budapesti Katonai Ügyészség; az eljárás több rendbeli elöljárói hatalommal való visszaélés, illetve hivatali visszaélés gyanúja miatt indult. A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az InfoRádióban elmondta: a rendőrkapitány az ügyészség szerint azzal követett el bűncselekményt, hogy beosztottjait olyan munka elvégzésére utasította, amely nem a hatóság tevékenységi körébe tartozik.

A szóvivő hozzátette: a hivatali visszaélés vétségét a gyanú szerint azzal valósította meg a XVI. kerületi rendőrkapitány, hogy a rendőrségi hatósági nyilvántartásról jogosulatlan személyeknek adott tájékoztatást. Ács Tibor azt mondta: további részleteket csak a nyomozás lezárta után közöl. Ács Tibor közölte azt is: gyanúsítottként egyedül a rendőrkapitányt hallgatták ki az ügyben.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivő-helyettese elmondta: ideiglenesen Kárpáti Miklós alezredes, a BRFK főkapitányi biztosa látja el a XVI. kerületi rendőrkapitány feladatait.

(InfoRádió)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.