Sitkei Levente: A nagy játékosok labdája, a libanoni kormány ugyanakkor kisebb egérutat nyert válsága idején. A szintén nem túl stabil libanoni kabinet vészesen megfogyatkozott, két újabb miniszter lemondása esetén meg is bukna. A Hezbollah közölte, a kormány úgyis menni fog, hiszen elvesztette legitimitását. A Szinjóra-kabinet nem tudott ugyan sok mindennel védekezni, a síita fegyveresek pedig az Izrael elleni háború óta növelték addig sem csekély népszerűségüket. Gemayel halála kellett ahhoz, hogy utcára tóduljon sok tízezer keresztény, és elutasítsa a Hezbollahot, Szíriát. A bejrúti kormány így teret nyert, magához ragadta a kezdeményezést, és amíg szemernyi vád illetheti Damaszkuszt, addig az Bejrútból feltétlenül meg fog érkezni. A libanoni kormány azt hiheti, előnybe került, és ő irányít. A szomorú valóság viszont az, hogy Libanon szomszédai háborúját kénytelen vívni, ahol soha, semmilyen körülmények között nem nyerhet. Visszacsúszása a polgárháborúba pedig épp Gemayel gyilkosainak sikerét jelentené.
(Magyar Nemzet, 2006. november 24.)
Bóka János: Ukrajna három év alatt háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint hazánk a csatlakozás óta














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!