A másfél órás ötpárti megbeszélésen a házelnök tájékoztatása szerint az Alkotmánybíróság négy tagja és az Állami Számvevőszék alelnökei jelölésének elvi alapjairól tárgyaltak. Hozzátette: arról egyeztettek, vannak-e konszenzusos jelöltek, és ha igen, hányan, illetve van-e lehetőség az alkotmánybírák újraválasztásra.
Szili Katalin kérdésre válaszolva azt mondta, konkrét személyekről most nem volt szó, erről a következő ülésen tárgyalnak. A házelnök a jövő júniusban lejáró ombudsmani posztokról a későbbiekben egyeztetettne. Az ötpárti egyeztetésen megállapodtak arról is, hogy február második hetében kezdődik a tavaszi ülésszak, és megerősítették korábbi döntésüket, hogy a 2007-es költségvetés zárószavazása december 21-én lesz.
Szili Katalin azt mondta, tovább folytatják az egyeztetéseket, amelynek az a célja, hogy a napi pártpolitikán túl a társadalmat hosszú távon érintő problémákról, például a demográfiai helyzetről értekezzenek.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az előre jelzettektől eltérően az egyezetés után nem nyilatkozott a sajtónak arra hivatkozva, hogy Szili Katalin már beszámolt mindenről.
A házelnök kezdeményezésére először október 26-án értékelték közösen a belpolitikai helyzetet a parlamenti pártok képviselői. A mostani megbeszélésen az MSZP-t Lendvai Ildikó frakcióvezető, az SZDSZ-t Világosi Gábor frakcióvezető-helyettes képviselte. Az ellenzéki pártok képviseletében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese és Herényi Károly, az MDF képviselőcsoportjának vezetője vett részt az egyeztetésen.
(mti)
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!