Szőke elhagyja az Újpestet

Felbontotta szerződését Szőke János az Újpest labdarúgó-csapatával – adta hírül a lila-fehérek hivatalos honlapja.

MNO
2006. 11. 02. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 19 éves futballista még 2005 novemberében mutatkozott be a lilák első csapatában bajnoki mérkőzésen, a Zalaegerszeg ellen 3-1-re nyerő csapatban kapott tíz percet Mészöly Gézától.Szőke ezenkívül még egy bajnokit játszott, december 4-én a Győr ellen.

A fiatal játékos a szerződésbontás után 2008. június 30-ig érvényes kontraktust kötött a szintén élvonalbeli Tatabánya gárdájával, de új csapatában csak a tavasszal mutatkozhat be.

„Szőke Jánosnak igen nehéz dolga volt Újpesten… – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Valére Billen vezetőedző. -–A rangsorban Rajczi Péter, Kovács Zoltán, Tisza Tibor és Lucas Cariati is előtte állt, ezért csak a második csapatban kapott lehetőséget. Ennél mindenképpen többet érdemel, ezért a klub úgy döntött, hogy elengedi a csatárt. A nagyon jó fizikai adottságú játékosnak elsősorban játéklehetőségre, meccsterhelésre van szüksége, és reméljük, hogy azt Tatabányán megkapja majd.”
(nso.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.