Zuglóban bukkant fel Tóth Csaba, „az MSZP fantomja”

Az MSZP fantomja - a szocialisták közül sokan így nevezik Tóth Csabát, a párt egykori Vas megyei elnökét, aki nemrégiben Zuglóban tűnt föl. Ismét fiktív tagok beléptetésével gyanúsítják, ő ezúttal is – mint egykoron Vas megyében – pártépítésről beszél.

MNO
2006. 11. 17. 9:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint fél éven át blokkolta a tagfelvételeket a zuglói MSZP-vezetés. Azért rendelték el a létszámstopot az önkormányzati választás idejére, mert az egykori Vas megyei pártelnök, Tóth Csaba harmincöt új embert hozott be gyors egymásutánban az évek óta alig száz aktív taggal dolgozó szervezetbe, s még továbbiakat is hozott volna, ha a régi vezetés nem függeszti föl a tagregisztrációt.

Tóth Csaba neve 2003-ban, a Vas megyei Fibisz- és MSZP-tagok szabálytalan toborzásával kapcsolatban vált ismertté. A fiatal vállalkozó, ahogy ismerősei mesélik, huszonnégy órában„pörgött„, jó programokat szervezett. Valószínűleg rámenőssége nem tűrt határokat, s ezzel tette helyzetét, majd karrierjét lehetetlenné Vasban. Azzal gyanúsították, hogy pénz fejében romákat léptetett be a pártba. Tóth ezt rágalomnak nevezte, de az MSZP megyei etikai bizottsága az ügy miatt – igaz, nem jogerősen – kizárta a szocialisták soraiból őt, továbbá a hozzá politikailag közel álló Szabó Bálintot és Táncsics Pétert. Tóth nem hagyta magát, így újabb fordulatokat követően mégis ő lett a megyei elnök, ám ezt a szombathelyi szocialisták nem fogadták el. Végül az MSZP elnöksége úgy, ahogy van, feloszlatta a Vas megyei pártszervezetet, a megyei elnökséget pedig, hogy rendet teremtsen, maga Kiss Péter, az akkori kancelláriaminiszter vette át.

Notórius pártszervező

Tóth ekkor sem adta föl: mivel csak megyére szóló büntetése volt, Budapesten próbálkozhatott.

- 2005 novemberében bukkant fel a zuglói szervezet környékén – nyilatkozta lapunk kérdésére a kerületi MSZP-elnök, Szűcs István. A notórius pártszervező 2006 elején harminchárom taggal alapszervezetet hozott létre, amellyel belépett az MSZP zuglói szervezetébe. A kerület fiatal szocialistái, ismerve Tóth előéletét”, két héttel később ugyancsak létrehoztak egy 35 tagú alapszervezetet ellensúlyként, mondván: Zugló nem Vas.

Szűcs szerint Tóth karrierjét magas beosztású, de az MSZP felső rétegeiben politikailag manapság kevésbé meghatározó személyek egyengették. Neveket nem mondott. Sokáig nyílt titok volt, hogy Tóth sokat köszönhet az MSZP fiatal politikusaiból álló Mozaik-csoportnak.
- Nem akartunk botrányt a választásokra – mondja Szűcs István, ezért rendeltek el a helyi szervezetbe való féléves belépési moratóriumot márciusban.

Tóth a Népszabadságnak adott nyilatkozatában kijelentette: senki nincs mögötte. -
Zuglóban több cégem van, Pesten élek, logikus volt, hogy itt keressek új lehetőséget. Létrehoztuk a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Tagozatot. Ennek párton kívüli tagjai, közgazdászok, mérnökök, vállalkozók úgy érezték, szívesen belépnének az MSZP-be – fogalmazott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.