Egyesülnek a Kossuth téri szervezetek és a vidéki forradalmi nemzeti bizottmányok a Forradalmi Nemzeti Bizottmányok Szövetsége név alatt. Halász József elmondta, hogy így már teljes egyetértésben készülhetnek a december 8-i Országos Rendszerváltó Népgyűlésre, majd hozzátette: „mi nem a kirekesztésre törekszünk, hanem a helyi és az országos összefogásra„.
Az ügyvivő elmondta: sok olyan szervezet vesztette el legitimációját és szűnt meg, amely a Kossuth térhez kötötte működését, mint például a Magyar Nemzeti Bizottság 2006.
Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője erre úgy reagálva az MTI-nek kijelentette: „mi vagyunk az egyetlen autentikus szervezet, akik az utcán rendezik a tüntetéseket és nem látjuk értelmét más szervezetekhez csatlakozni vagy egy szervezetbe tömörülni”. Hozzátette: „egy célért küzdünk, ami nem más, mint a kormány távozása, az ország feltámasztása„.
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 másik ügyvivője, Bene Gábor szerint, aki szintén részt vett a többórás vitán, amelyen sikerült megegyezni a szövetség létrehozásáról, szó sincs egyesülésről olyan értelemben, hogy a már megalakult szervezetek esetleg megszűnnének, és azok tagjai közösen alakítanának egy újat, csak a már előzőleg meghirdetett Nemzeti Összefogás Magyarországért mozgalomnak tesznek eleget azzal, hogy jobban összehangolják a szervezetek működését.
(MTI)
Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!