időjárás 5°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Magyar Hírlap: Józanság

MNO
2006.12.05. 16:28

Magyar Hírlap: De nem tették, sőt. Pályáztak az ágyanként felkínált egy-két millió forintokra, ami akár az egészségügyi kormányzat e lépése helyeslésének is felfogható. Ami kétségtelenül meglepő, egyben azonban annak is jele talán, hogy amiben van ráció, azt a kórházak sem vetik el. Továbbgördítve a gondolatot: esetleg akkor is érdemes lenne figyelembe venni a véleményüket, amikor egy-egy kormányzati tervet elleneznek. Márpedig azt ugye nem kell felidézni, mennyi kifogás fogalmazódik meg. Tény, a tiltakozások közül nem egyszerű szétválasztani a jogos, illetve az önös érdekekből fakadó felvetéseket. Abban azonban, hogy az egészségüggyel valamit kezdeni kell, már rég nincs vita. Még a fideszes Mikola István is azt mondja, vannak irracionális, gazdaságilag nem jó gyakorlatok, noha ő speciel nem lát pazarlást az egészségügyben, ami viszont vagy azt jelenti, hogy nem akar látni, vagy azt, hogy rég nem volt alkalma huzamosabban körülnézni a kórházakban. Ám nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valamilyen változtatást ő is szükségesnek tart. Igaz, neki az aktív ágyak számának csökkentése nem tetszik. De ezt a már említett kórházi igazgatók bizonyára objektívebben látják. Miként valószínűleg azt is, mi mást kellene csinálni. Tényleg érdemes lenne végre komolyan venni őket.

(Magyar Hírlap, 2006. december 5.)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.