Szombat hajnali négy órakor kivitték a Fiumei úti sírkertbe Kádár János megmaradt földi maradványait, amelyet egy ugyanolyan, de teljesen új fémkoporsóba helyeztek el. Két méter mélyre leeresztették a koporsót, majd visszahantolták. Ezek után a megtisztított és újraaranyozott márványlap is a helyére került – mondta Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója.
Ki beszél itt újratemetésről?
Simóka a hajnali időpontot azzal indokolta, hogy a szombat reggeli hétórás nyitásra szerettek volna elkészülni a munkálatokkal, mert a sírkertet hét végén sokan látogatják. -Az volt a célunk, hogy minél gyorsabban megszüntessük ezt a kegyeletsértő állapotot – hangsúlyozta, majd kiemelte: szó sincs újratemetésről. Kijelentette: a gránittömböt letisztították, a feliratot újra aranyozták és helyreállították a síremléket.
Tájékoztatása szerint hajnalban ott volt a síremléknél Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes is, akinek beszámolt a helyreállítás menetéről és költségeiről.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes közleményben tudatta: azért döntött a sír helyreállításáról, mert szerinte „elfogadhatatlan”, hogy a nemzeti panteonnak helyet adó temetőben üresen tátongó, összetört gránitlapokkal szegélyezett sírhely hirdesse a semmiféle politikai szándékkal nem igazolható „barbárságot”.
A Fiumei úti sírkertben szerdán délelőtt fedezték fel, hogy ismeretlenek feldúlták a néhai pártvezető síremlékét, a sírt felfeszítették és abból több csontot, valamint a koponyát elvitték. Ugyancsak eltűnt a sírból az az urna, amely Kádár János feleségének a hamvait tartalmazta. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást és pénteken kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A Munkáspárt a legmélyebb felháborodását fejezi ki amiatt, hogy az éj leple alatt, titokban, fej nélkül, a legkisebb erőfeszítést se téve arra, hogy megtalálják a csontok többi részét, visszarakták Kádár János maradványait a sírba – közölte a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökség közleményben az MTI-vel szombaton.
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnökségének közleménye szerint a sír helyreállításának módjáról és időpontjáról nyilvánvalóan politikai döntés született. Ez azt mutatja, hogy a szocialisták és a liberálisok még mindig, 18 évvel halála után is rettegnek Kádár Jánostól – hangsúlyozta a Munkáspárt közleménye.
- A döntés embertelen és tisztességtelen, azt jelzi, hogy a szocialisták és a liberálisok uralma alatt a gátlástalanság, a gyengébb legázolása, az emberek hivatásszerű félrevezetése hivatalos politika lett. Ennek a kormánynak pedig mennie kell! – zárul a közlemény.
(MTI, MNO)
Nemsokára még könnyebb lehet majd lakáshoz jutni
