Nem döntenek a több-biztosítós rendszerről Lovasberényben?

Nem várható döntés az egészségügyi reform több biztosítóról szóló fejezetéről a vasárnapi lovasberényi koalíciós tárgyalásokon – így tudja a kormányközeli Népszava. A Magyar Nemzet értesülései szerint viszont Kóka János igyekszik „keresztülverni” az SZDSZ által támogatott finanszírozási modellt, ám lehet, kevés sikerrel.

MNO
2007. 05. 04. 6:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tévesnek tartja az MSZP azt az állítást, hogy pusztán a biztosítási piac megnyitása, a több-biztosítós rendszer bevezetése az, amit az egészségügyi reform terén a kormánynak meg kell tennie. A szocialisták egyéb további reformlépéseket sürgetnek. Ez abból, a lap birtokába került dokumentumból derül ki, mely az MSZP álláspontját tartalmazza az egészségügyi reform folytatásáról. A Népszava információi szerint az iratról szombaton tárgyalnak a szocialisták szakértő politikusai és az egészségügyi szakma képviselői, majd vasárnap, a lovasberényi koalíciós tárgyalásokon is az egyik fontos, megvitatandó dokumentum lesz.

A Népszava birtokába került irat igyekszik a koalíciós feszültséget jelentő biztosítási rendszer átalakításáról más teendők felé is terelni a figyelmet. Így a szocialisták a háziorvosi ellátás rendszerében bevezetnék a teljesítményalapú finanszírozást, pályázatokkal segítenék a háziorvosi szakrendelők felszereltségét. Az irat szerint ki kell építeni a sürgősségi betegellátás rendszerét, és egységesítenék az egészségügyi ügyeleti és túlmunka-díjakat.

Kóka nem olyan erős?

A hét végi lovasberényi koalíciós egyeztetésen a kisebbik kormánypárt erőből próbálja meg keresztülverni az egészségügy finanszírozásának több-biztosítós modelljét; legalábbis Kóka János pártelnök legutóbbi megnyilatkozásai erre engednek következtetni – írja a Magyar Nemzet.

Az SZDSZ vezetéséhez közel álló informátor szerint viszont messze nem annyira erősek az SZDSZ alkupozíciói, mint ahogyan azt Kóka János pártelnök gondolja.

Kóka János SZDSZ-elnök az elmúlt hetekben többször hangoztatta: a koalícióban maradásuk feltétele, hogy a szocialisták elfogadják a több-biztosítós egészségügyi modellt. Az MSZP eddig ellenkezett, de ha belemenne is az alkuba, az nem Kóka alkupozíciójának köszönhető, ilyen ugyanis lényegében – többek szerint – nincs neki.
– Kóka nagyon elszámolta magát. Be akarja bizonyítani az SZDSZ-szimpatizánsoknak, hogy igenis kemény és elvszerű politikus – mondta egy, az SZDSZ vezetéséhez közel álló informátor a Magyar Nemzetnek.
– Ha most kiugranánk a koalícióból, akkor hülyét csinálnánk magunkból. Így semmi esélyünk nem maradna az egészségügyi reformban eredményt felmutatni, pedig jószerivel ez az egyetlen választási programpontunk, amihez eddig tartottuk magunkat. Másrészt Kókának nincs olyan tekintélye a párton belül, hogy ne követelnék azonnal a fejét – magyarázta meg a forrás. Hozzátette: a kiugrással fenyegetőzés már mindenképpen presztízsveszteséget okozna a pártelnöknek. Mivel koalíciós kenyértörésre nem valószínű, hogy sor kerül, Kóka házon belül lesz kénytelen visszakozni és elfogadni az MSZP javaslatait.
– Kóka János rutintalan a politikában – jegyezte meg az SZDSZ vezetői köreihez tartozó forrás, aki szerint célravezetőbb, ha engednek a szocialistáknak és a kompromisszumot inkább saját eredményként tálalják.

(Magyar Nemzet, nepszava.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.