Sitkei Levente: Az út vége

MNO
2007. 05. 07. 8:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sitkei Levente: A sokat emlegetett változás Franciaország életében bizonyosan be is fog következni. Meg lehet nézni a programját, amely ugyan a franciáknak szól, de minket, magyarokat is érint. Persze nem azért, mert Sarkozy apja történetesen tőlünk vándorolt ki Franciaországba, hanem mert országaink szoros szövetségesek, gazdasági partnerek. Az új doktrína a munkáról szól, az identitásról, a határozott franciaságról. Sarkozy szerint lehet valaki jó francia, még ha bevándorló is, de hazájának érzi a hatszögű köztársaságot. Ehhez azonban szív kell, amely az országért és népéért dobog, s ezt ki is meri mondani. Semmilyen értéket nem tisztelő korunkban erre az eszmére nagyon nagy szüksége van nemcsak Franciaországnak, de egész Európának. Arról nem is beszélve, hogy kis hazánk is mennyivel boldogabb lehetne egyszerűen azáltal, hogy vállalnánk önazonosságunkat. Ez a fajta öntudat sok franciában megvan, Sarkozyben is. Nem is kell tőle mást várni, mint amit Franciaország elnöke adni tud. Ne tévesszen meg senkit a neve, az EU és egyben a világ egyik vezető hatalmának az első embere nem fog ennek a káosz felé tartó országnak önzetlenül és megmagyarázhatatlanul segíteni. Különösen nehéz ezt elképzelni a jelenlegi hatalmi viszonyok, az UMP és az MSZP közötti szakadék ismeretében. Ha nálunk kormányváltásra kerülne sor, az ideológiai rokonság és a személyes kapcsolat megvolna a magyar és a francia vezetőség között, ám Sarkozy akkor is kizárólag abban az esetben lépne fel Budapest bármilyen gondja-baja orvoslásáért, ha azzal Franciaországot segíti. Szövetségesei ugyanis bármikor hátat fordíthatnak neki, betonbiztosnak tűnő partneri hálózata pillanatok alatt semmivé porladhat, de hazája mindig csak egy lesz: Franciaország. Mégis jó hallani, hogy az egész magyar sajtó „hibásan” ejti a francia elnök nevét.

(Magyar Nemzet, 2007. május 7.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.