Szabolcs: kormányzati ellenszélben is sikeresen

Intézmény-átszervezést és létszámleépítést hajt végre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat a régióban. A 166 dolgozót érintő átalakítás befejezéséhez közeledik – közölte Fülöp István, a térségi helyhatóság elnöke szerdán sajtótájékoztatón Nyíregyházán.

MNO
2007. 05. 02. 9:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzat intézményei közül kettő, a sóstógyógyfürdői Kégly Szeréna Gyermekotthon, valamint a Testnevelési és Sportintézet összevonással, jogutódlással szűnt meg – mondta a fideszes önkormányzati vezető. Az otthon feladatait a Területi Gyermekvédelmi Központ, míg a sportintézetét a nyíregyházi sportcsarnok vette át.

Ugyancsak megszűnik a Tiszadobi Gyermekváros szakiskolája és kollégiuma, az ottani gondozottaknak több mint 200 millió forintos beruházással új otthon épül a településen, míg a szakmunkástanulók a szomszédos Tiszavasvári egyik oktatási intézményében folytathatják majd tanulmányaikat.

Fülöp István hangsúlyozta: az átszervezés érintette a megyei önkormányzati hivatalt is, ahol négy osztályt összevontak, így csökkentették a vezetői szinteket, s öt fős létszámleépítést hajtottak végre.

Az elnök a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy az új összetételű, Fidesz vezette önkormányzat „nehéz helyzetet örökölt a térségi helyhatóság Kölcsey Televíziójánál is, ahol bérkifizetési nehézségek voltak„, amit januárig sikerült megszüntetni. Ugyancsak „kaotikus állapotok uralkodtak” a megyei fejlesztési ügynökség kht.-nál, amelyet végül a térségi hulladékgazdálkodási társulat tulajdonába adtak át, élére pedig Parragh Dénes, volt fideszes országgyűlési képviselő személyében új igazgatót neveztek ki.

A rendcsinálás eredménye már látszik, hamarosan megindul a térség 240 települését érintő, az Európai Unió támogatásával megvalósuló, 34 milliárd forint értékű hulladékgazdálkodási program – jelezte Fülöp István.

A sajtótájékoztatón Kozma Péter és Seszták Oszkár, a szabolcsi önkormányzat fideszes alelnökei egybehangzóan arról beszéltek, hogy az új összetételű képviselőtestület „kormányzati ellenszélben is eredményesen dolgozik„. Mint mondták, az 550 millió forint összegű központi költségvetési támogatásmegvonás ellenére szigorú pénzügyi gazdálkodással biztosítják a megyei intézmények fejlesztését, a nyíregyházi kórház szív- és érrendszeri diagnosztikai központjának építését, a nagykállói pszichiátriai szakkórház korszerűsítését, a Jósa Múzeum rekonstrukcióját és a fehérgyarmati gimnázium felújítását.
(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.