Róna Péter: Kóka úr esete a forinttal

Róna Péter: Magyarázatok hiányában megpróbáljuk elképzelni Kóka úr magyarázatát. Az infláció megugrása ugyebár a konvergenciaprogramnak köszönhető, ami emelte az adókat (kiemelten az áfát), és csökkentette a támogatások egy részét (pl. gázár), ezzel megemelve a fogyasztás költségeit. Jó lenne, gondolja Kóka úr, a fogyasztást egyrészt visszafogni, másrészt pedig annak költségeit csökkenteni. A sávval az a baj, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank kamatot emel, a forint tovább erősödhet, olyannyira, hogy túllépheti a sáv által felállított határt, amikor is a jegybank köteles lenne beavatkozni úgy, hogy a forint visszakerüljön a sávba. És hogy hogyan tudja ezt a nemzeti bank elérni? Úgy, hogy visszacsökkenti az imént felemelt kamatot. Tehát a sáv az, ami jelenleg egy kamatemelés útjában áll. Pedig milyen jó lenne most egy vaskos kamatemelés – gondolja Kóka úr. A magas kamat visszaszorítaná a fogyasztást (borzasztó, hogy ezek a magyarok mennyit fogyasztanak – gondolja Kóka úr), és mi több, az erősebb forinttal olcsóbbak lennének az importárak, így a nyerészkedő magyar termelők kénytelenek lennének busás profitjuk egy részéről lemondani azért, hogy az importtal felvehessék a versenyt – gondolja Kóka úr. Az exportőrök túlkapásainak is korlátot szabnánk, hiszen az erős forint megdrágítaná portékájuk odakinti árát, így csökkentené irántuk a keresletet. A belföldi kereslet pedig tovább csökkenne, hiszen az import kiszorítaná a belföldi termelőket saját piacukról (így munkanélkülivé válnának és abbahagynák ezt a túlfűtött fogyasztást), az exportőrök pedig szintén munkanélkülivé válnának, mert a megdrágult árujukat nem tudnák eladni. S ezzel ők se fogyasztanának. Ki gondolta volna, hogy a magyar versenyképesség visszaszerzésének kulcsa éppen az export lenyomásában, az import növelésében és a magyar munkahelyek felszámolásában rejlik?

(Népszava, 2007. június 26.)