A szegedi Fidesz kiáll a sportbizottsági elnök mellett

A Fidesz és a KDNP szegedi frakciója kiáll a nagyobbik ellenzéki párt által delegált sportbizottsági elnök mellett, akinek leváltását kezdeményezte a város szocialista alpolgármestere - jelentette ki a Fidesz szegedi frakcióvezetője pénteken, Szegeden.

MNO
2007. 08. 24. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oláh János sajtótájékoztatón közölte: a bizottsági elnök azt teszi, amire megválasztották, azaz a város polgáraiért dolgozik és őrködik Szeged vagyona felett. „Kohári Nándort nem fogják azért visszahívni, mert egyeseknek nem szimpatikus a személye. A hátrányos vagyonátruházásról kellene a baloldali képviselőknek beszélni, nem pedig a bizottsági elnök személyéről„ – fogalmazott.

Kohári Nándor (Fidesz-KDNP), az önkormányzat ifjúsági- és sportbizottságának az elnöke szerint pánikot keltett a szegedi szocialisták soraiban az, hogy vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél és az Országos Rendőr-főkapitányságon Szeged város kárára elkövetett vagyonátruházási ügy kapcsán. A képviselő szerint a szegedi önkormányzat egy értékes területen ingyenes telekjuttatással segítette a Teke Klub Kft.-t teke- és bowlingcentrum, sportszálló, büfé és kiszolgáló létesítmények építésében.

A beadványában a beruházás során elkövetett szabálytalanságokra, a szegedi vagyonrendelet és az államháztartási törvény megsértésére és korrupció alapos gyanújára hivatkozott az önkormányzati képviselő. Hangsúlyozta: a történtek után megerősödött az elhatározásuk, hogy a még mélyebbre süllyedő szegedi közgyűlés feloszlatását kezdeményezik. Szerinte a szegedi önkormányzat gazdasági, vagyoni és morális válságban van, és ezt felismerve a közgyűlésnek fel kell oszlatnia önmagát; a jelenlegi válságból kivezető út első lépcsőfoka egy időközi önkormányzati választás lenne.

A szegedi önkormányzat sajtófőnöke az üggyel kapcsolatban közleményt juttatott el az MTI-hez, amely szerint a közgyűlés még 2004-ben döntött arról, hogy a Teke Club Kft. az önkormányzat területén saját erőből sportcentrumot létesíthet.

Akkor ezt a döntést a közgyűlés 37 igen szavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el, és Kohári Nándor képviselő is igennel szavazott. A város 2007. júliusi közgyűlésén a döntést mindössze annyival módosította, hogy a Teke Club Kft. 16 millió forintból öltözőket korszerűsített és parkolókat a létesítményhez, mely után az ÁFÁ-t is befizette. Ennek alapján Szegeden a FIDESZ és Kohári Nándor képviselő van morális válságban – olvasható a közleményben.


(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.