A Veres fiúk esete a nyírbátori büféssel

Rejtett kamerás felvételek bizonyítják, hogy Veres János pénzügyminiszternek a nyírbátori strandon rockfesztivált szervező fiai, illetve barátjuk és üzleti partnerük nem válogatnak az eszközökben, ha érdekeik érvényesítéséről van szó. Ha kell, a zsarolástól sem riadnak vissza. Az ügy szereplői között megtalálhatjuk a Veres fiúkon kívül két konkurens büfé üzemeltetőjét és a komoly szocialista kapcsolattal rendelkező In-Kal Security biztonsági céget is.

Magyar Nemzet
2007. 08. 17. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyírbátori AzFeszt (Amatőr Zenekarok Fesztiválja) nevű rendezvényt negyedik éve rendezik meg a város termálfürdőjének területén. A kitelepült sörsátrak, alkalmi italmérések jó forgalomra számíthatnak, főleg akkor, ha nincs konkurencia. Márpedig a pénzügyminiszter fiai, Veres Tamás és Gábor által szervezett fesztivál helyszínén van. A strandon ugyanis működik két büfé. Mindkettő a fürdőt üzemeltető, a város tulajdonában álló Bátor Víz Kft.-vel kötött szerződést az idei nyári szezonra. A szerződés szerint a büfék a strand teljes nyitvatartási idejében működhetnek. Tehát akkor is, amikor ott éppen fesztivált tartanak. A Veres fiúk egyik jó barátja, a Nyírbátorban diszkót üzemeltető Tokai Tibor azonban ezt nem így látja.

Zavarja őt

Tokaié a fesztiválon működő legnagyobb vendéglátóegység, a versenytárs büfé – amely ráadásul olcsóbb is Tokaiénál – pedig zavarja őt. Múlt évben a kis kiadóablakos egység tulajdonosa – ahogy arról egy rejtett kamerás felvételen az ügyben érintett szereplők hosszasan beszélnek – ajánlatot kapott: vagy fizet az ötnapos fesztivál ideje alatt napi százezer forintot a szervezőknek, vagy nem engedik kinyitni. Hogy Tokai nyomatékot adjon óhajának, a beszélgetésen elhangzottak szerint fojtogatni kezdte a büfé tulajdonosát.

Barátja akcióját egyetértőleg végignézte Veres Tamás is. Minthogy a büfés nem fizetett, a fesztivált szervező Veres fiúk nem engedték kinyitni. Ennek megoldása egyszerű volt: a büféhez odarendelték a rendezvényt biztosító, a szocialistákhoz ezer szállal kötődő In-Kal Security embereit.
A lapunk birtokába került rejtett kamerás videofelvételen Veres Gábor látható és hallható, amint a büfé tulajdonosával idén is próbál egyezségre jutni. A három napja rögzített beszélgetésen szóba kerül a tavalyi erőszakos eset is. Elhangzik, hogy Veres Gábor a tavalyi incidens kompenzálásaként felajánlja a büfé tulajdonosának, hogy idén 300 ezerért békén hagyják a büfést, és engedik dolgozni. A beszélgetésből kiderül, hogy ezt az ajánlatot azért tartja indokoltnak Veres Gábor, mert a büfésnek extraforgalmat hoz a fesztivál, ezért elvárja, hogy hozzá is járuljon a költségekhez.

Garantálja a vendéglátós biztonságát

Az is kiderül azonban, hogy a tömegitatást, -etetést végző Tokai Tibornak (a Veres család barátjának) nincs ínyére a kis büfé jelenléte. Úgy tudjuk, idén azért beszélték le a diszkóst, hogy ő „tárgyaljon” a büféssel, mert Veres Gábor is erősnek érezte Tamás öccse és „a Tokai Tibi” tavalyi fellépését. Veres Gábor azt is megjegyzi a felvételen, hogy nem vállal felelősséget a tavalyi esetért. Ugyanakkor megnyugtatja a büfést: ha megkapja a 300 ezer forintot, garantálja a vendéglátós biztonságát.

Végül sikerült egyezségre jutni. Ez Veres Gábor felfogásában annyit jelent, hogy mivel a büfés nem fizet, a fesztivál vendégeit az In-Kal Security nem fogja a büféhez engedni. Hogy ez valóban így történt, azt is bizonyítják a felvételek.

Elküldik a vendégeket

Balla Jánosné, Nyírbátor szocialista polgármestere szerint (aki Veres János mellett kampányolt) a fesztivál kiemelt városi rendezvény. A szervező ennek ellenére nem a város, hanem a Veres fiúk Tér Kapcsolat Alapítványa. A pénzügyminiszter gyerekei ingyen kapták használatba a helyszínt a várostól. És a jelek szerint ők diktálják a feltételeket is. Hiába kötött a büfés egész szezonra szerződést a fürdővel, annak területén a hét hátralévő részében csak akkor működhet, ha azért 300 ezer forintot fizet Veresék alapítványába. A szerdai fesztiválnyitás óta a szervezők be is váltották fenyegetésüket: a büfétől az In-Kal Security emberei elküldik a vendégeket, akiknek így csak arra nyílik lehetőségük, hogy a Veres família barátjának számító Tokai Tibor egységét látogassák.

Kormány Tibor, a termálfürdő vezetője lapunknak elmondta: nem tud arról, hogy Veres János fiai szerződést írtak volna alá a strand használatáról. Annyit közölt, hogy a szervezők „megkapták a strandot a várostól, de azért nem kellett fizetniük”. Pedig ha volna szerződés, abból kiderülne, hogy a fesztivál szervezői mit engedhetnek meg maguknak, milyen feltételeket szabhatnak a fürdővel egyébként már szerződött szolgáltatóknak.

A fürdő a száz százalékban városi tulajdonú Bátor Víz Kft.-é. Megkerestük ezért a vízműcég vezetőjét, Márku Györgyöt is. Ő többször kinyomta, illetve kikapcsolta telefonját a nap folyamán, amikor mégis felvette, későbbi visszahívást kért. A megadott időponttól kezdve viszont már ki volt kapcsolva a telefonja. Felhívtuk Veres Gábort, a pénzügyminiszter nagyobbik fiát is, aki azonban egyetlen percet sem szánt lapunkra, így tőle sem tudtuk meg, milyen tartalmú szerződés alapján használják a város tulajdonát. Veres Tamás nem vette fel a telefonját.

Van elég bajom

Természetesen megkerestük a büfé tulajdonosát is, aki annak ellenére sem kívánt az ügyről nyilatkozni, hogy elmondtuk neki: az ő sérelmét igazoló videofelvétel jutott birtokunkba. – Van elég bajom – mondta, majd letette a telefont.
A Hír TV ma esti, Célpont című műsora helyszíni riportban számol be a Veres János fiai által rendezett fesztiválról; ebben részletek láthatók majd a rejtett kamerás felvételekből is. A műsor kezdete: 21 óra 30 perc.

Részlet a büfés és Veres Gábor beszélgetéséből

Büfés (B.): – Valamit nagyon félreért… Nekem van egy olyan szerződésem, hogy én nyitva lehetek. Sőt, a tavalyi sérelem, ami engem ért, hogy a Tokai a torkom szorongatta, az apja (Tokai Tibor apja – A szerk.) meg megígérte, hogy jó előre begipszeltethetem magam…
Veres Gábor (V. G.): – Én már ezzel nem akarok foglalkozni…
B.: – De foglalkozzunk vele, mert mégiscsak botrányos volt, hogy idejön dr. Veres Jánosnak a fia, és akkor megáll mögöttük, hogy kiáll ezek mögött az emberek mögött. Hát azért… De azért bocsásson már meg a világ, hát én azért ilyen embernek a háta mögé nem állnék.
V. G.: – Nem elvitatva, hogy sérelmes Tokai Tibiékkel, de válasszuk külön ezt a történetet, mert ez nem az, amiről ön beszél.
B.: – A baj csak az, hogy én most sem vagyok nyugodt. Mert, ha kifizetem a 300 ezer forintot, akkor mondjuk… Hadd kérdezzem már meg: nekem akkor nyugtom lesz!?
V. G.: – Ezt én garantálom.
B.: – Nekem meg erre nincs 300 ezer forintom.
V. G.: – Jó. Az én olvasatomban meg úgy néz ki a történet, hogy részben, de nem elismerve, hogy nekünk ebben bármiféle felelősségünk van (tudniillik a fojtogatásban, amelyet Tokai Tibor Veres Tamás társaságában vitt véghez – A szerk.), szóval részben a tavalyi incidens miatt tettem azt a gesztusértékű ajánlatot, amit tettem.

Bodacz Balázs

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.