A főpolgármester elmondta, hogy a három állomás felújítása összesen 11 milliárd forintba került, a munkálatok azonban még nem érnek véget, csak a metróforgalom indul meg augusztus 20-án. A teljes rekonstrukció az év végéig folytatódik. Hozzátette: az év végéig a Stadionok és a Pillangó utcai állomást lifttel és mozgólépcsővel látják el, illetve vakvezető sávot alakítanak ki. A teljes 2-es metróvonal felújítása 43 milliárd forintba kerül.
(mti)
Gál Kinga: Von der Leyen agóniája ma bizonyítottan elkezdődött
