Csoóri Sándor: Idézzünk föl a gonosz játékokból egyet. A legláthatóbbat. Harminc-negyven évvel ezelőtt a globalizmust megszülő, másodvirágzású kapitalizmus még mindig a szocializmus ellenfelének számított. Kizsákmányoló, bűnös rendszernek. Még érvényes volt a régi jelszó is: Világ proletárjai, egyesüljetek! De a rendszerváltás kényszerében megtörtént a csoda. Az eladdig magát kommunistának valló, fürge élcsapat beleszeretett a fölvirágzó második kapitalizmusba, és mihelyt elérkezett a rendszerváltás megszervezetlen ideje, az egykori kommunisták lettek a társadalom legügyesebb magánosítói. Gazdasági hiénákká váltak. Bőven akadtak jobboldali társaik is, akik lecsukott szemmel lépegettek el mellettük. Bizonyos idő után ők egymásra ismertek, mi pedig még most se ismerünk magunkra. Egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha egyszer csak azt hallanám ordítozni egy nagygyűlésen, hogy: Világ kapitalistái, egyesüljetek, és szabaduljatok meg a munkásaitoktól!
(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 18.)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
