Eladó a debreceni repülőtér

Értékesíti a debreceni nemzetközi repülőteret és az azt működtető céget az önkormányzat - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz) polgármester pénteki sajtótájékoztatón. A testület várhatóan októberben írja majd ki az értékesítési pályázatot.

MNO
2007. 08. 24. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Debrecen polgármestere elmondta, hogy a szeptember 6-i közgyűlésen terjeszti be a repülőtér értékesítésével kapcsolatos javaslatát, ezt követően a testület várhatóan októberben írja majd ki az értékesítési pályázatot.

Kósa Lajos szerint a Ferihegyi repülőtéren kívül a debreceni az egyetlen nemzetközi, állandó határnyitású, a schengeni előírásoknak megfelelő hazai repülőtér. Kósa beszámolt arról, hogy az önkormányzat és a vagyonkezelő holdingja 1994 óta 4 milliárd 733 millió 158 ezer forintot költött a repülőtérre, annak fejlesztésére. A városnak elemi érdeke, hogy komoly forgalom legyen a repülőtéren – tette hozzá a polgármester.

Emlékeztetett rá, hogy voltak már erre kísérleteik, például a Debrecen-München járat, illetve Debrecen-Budapest járat beindításával. Jelenleg 16 desztinációba indulnak charterjáratok a debreceni légikikötőből.

Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy szakmai és nem pénzügyi befektetőt, illetve ingatlanfejlesztőt keresnek. Jelenleg több mint 10 cég érdeklődik: kínai, orosz, német, osztrák, angol és spanyol befektetők.

Az MTI azon kérdésére, hogy a bevételt mire kívánják fordítani, Kósa Lajos elmondta: a leendő bevételt – ami nyilvánvalóan meg kell haladja az eddig a repülőtérre fordított összeget – EU-pályázatok önrészének biztosítására, illetve kedvezőtlen hitelek kiváltására fordítják.

Kósa Lajos szerint még az idén megköthetik a szerződést a repülőtér értékesítéséről a leendő befektetővel.


(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.