Tóthné Mihalik Katalin, Szögliget polgármestere kérdésünkre elmondta, beszélt a mai eseményről Gúr Nándorral, a térség szocialista országgyűlési képviselőjével, aki finoman, de nemtetszésének adott hangot. A kisközség egyik képviselője neve elhallgatását kérte, de nem a félelme miatt, hanem azért, mert nem szeretné a polgármesterét kellemetlen helyzetbe hozni. Elárulta: politikai offenzívát indított az MSZP-s képviselő, megfenyegette a település vezetőit, hogy ne merjék átvenni az ősi magyar lobogót. A képviselő szerint Tóthné Mihalik Katalin érezte a fenyegetést, s nyilván félt, hogy pályázatok elutasításával állnak bosszút a szocialisták. A névtelen képviselő megdöbbenésének adott hangot, mert úgy véli, mintha a 60-as, 70-es évek tértek volna vissza Gúr Nándor megjelenésével.
Gúr egyébként mindössze három szavazattal nyert tavaly tavaszszal. A választások két fordulója között a szocialisták nevében mintegy nyolcszáz élelmiszercsomagot és bébiételt osztottak szét főképp romák között a borsodi Szendrő városban. A bíróság csak néhány szavazókörben engedélyezte az érvénytelen voksok újraszámolását.
Varbóc polgármestere, Molnár Lajos mélyen elítéli Gúr Nándor politikáját. Varbóc képviselői úgy döntöttek, hogy egyelőre nem feszítik a húrt, a zászlóátvétel elmarad a Szögligettel közös mai falunapon, azonban rövidesen átveszik egy másik eseményen. Molnár szerint Gúrnak mihamarabb távoznia kell a térségből, hiszen a választott országgyűlési képviselőt a hatalmon kívül semmi sem érdekli, csak a települési vezetőket terrorizálja. – Edelény térsége nem ilyen embert érdemelne, hiszen Gúr talán azt sem tudja, hogy az Árpád-sávos zászló alatt sok százezer magyar harcos vére öntözte nemzetünk földjét – jegyezte meg.
Perkupa polgármesterét, Molnár Zoltánt nem sikerült elérni, de a falu helyhatóságának képviselői zömében nehezményezik, hogy nem lesz Árpád-sávos zászlajuk. A község első emberét hibáztatják a történetért, hiszen úgy tudják, Molnár Zoltán és Gúr Nándor paktumot kötött. Gúrt nem hívták meg Szögliget és Varbóc közös falunapjára, Molnár Oszkár fideszes politikus viszont elfogadta az invitálást. A fideszes képviselő felhívta a figyelmet: nyitóbeszédében köszönti majd a zászlót szállító motorosokat, ha eljönnek, ha nem. Úgy véli, demonstratív céllal jó lenne, ha megtisztelnék a falut, s ezzel mutatnák meg, hogy nem félnek a hatalom ijesztgetéseitől.
Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke kifejtette: összességében 150 település igényelte már az Árpád-sávos zászlót határainkon belül és kívülről is. A három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu közül korábban mindegyik képviselő-testületi határozatba foglalta, hogy kéri a lobogót. Felháborító az a hecckampány, amelyet a kormánypártok indítottak az ősi magyar szimbólum ellen – fogalmazott Szegedi, aki szerint éppen Gúr Nándor alkalmaz szélsőséges, diktatórikus eszközöket. Gúr Nándort többszöri keresésünk ellenére sem sikerült elérni.
Tolcsvay L. László–Pál Gábor
Sinner óriási bajban volt, szettet sem nyert, mégis továbbjutott
