A politikus szerint néhány napja kiderült, hogy „az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei„ jogellenes módon körülzártak egy büfét, miután a tulajdonos nem volt hajlandó 300 ezer forintot fizetni Veres János pénzügyminiszter fiainak. Szerinte azonban már korábban is számos kétely merült fel ezzel a magán őrző-védő céggel kapcsolatban amiatt, hogy az állammal való kapcsolata túlságosan közelinek és intenzívnek mutatkozott.
Répássy Róbert közölte: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés honvédelmi és a rendészeti bizottsága következő ülésén vizsgálja meg, hogy milyen esetekben működtek jogellenesen őrző-védő cégek, illetve, hogy milyen kockázatai vannak, ha az állam rendvédelmi feladatainak egy részét „párthoz köthető magánhadseregek” látják el.
Emlékeztetett arra, hogy még a Köztársasági Őrezred köreiből is kifogásolták, hogy ezt a céget gyakran bevonják olyan védelmi-biztosítási feladatokba, amelyek esetében nemzetbiztonsági kockázatokat rejthet magában, ha nem az állam végzi el.
A közbiztonság fenntartása az állam feladata, ezt a kötelességét másra nem ruházhatja át, ezért különösen aggályos, hogy az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei alapvető jogaik gyakorlásában korlátozhatnak állampolgárokat – mondta Répássy Róbert.
(MTI)
Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
