Profitorientált rendszer – féleredményt hozott az egyeztetés

Nem tudott megállapodni a több-biztosítós rendszer több alapvető pontjában az MSZP és az SZDSZ, a biztosítási régiók ügyében nem közeledtek az álláspontok. A két félnek sikerült megegyeznie a korrigált fejkvóta-rendszerről, valamint a díjtétel-bizottságról.• A koalíciós felek nem tudják, hogy megállapodtak–e

MNO
2007. 08. 17. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A díjtételek megállapításának mechanizmusáról nem született végleges döntés a koalíciós pártok közötti egyeztetésen – mondta Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa pénteken. Az MSZP álláspontja az, hogy a kötelezően fizetendő egészségbiztosítási járulék megállapítása maradjon továbbra is az Országgyűlés hatáskörében, míg az SZDSZ egy kormányszintű bizottságot hozna létre – közölte Havas.

Indoklásként elmondta: mivel az Egészségbiztosítási Alap bevételei költségvetési tételek, a járulék megállapítása továbbra is parlamenti szinten kell, hogy történjen. Ami kérdéses, arról jövő kedden a koalíciós egyeztetésen kell megállapodniuk a feleknek, és ennek a megbeszélésnek a függvénye, hogy lesznek-e további szakértői szintű tárgyalások – tette hozzá az MSZP szakpolitikusa.

A biztosítási régiókról szólva Havas Szófia annyit mondott: tartják azt az álláspontjukat, hogy a fejlesztési régiókat kell alapul venni úgy, hogy Budapest egységes régió lesz.

Havas Szófia beszámolt arról is, hogy a két párt megegyezett a korrigált fejkvóta-rendszerben, amelyet a központilag beszedett járulékokból, átlagszámítás alapján kapnak majd a betegek után a pénztárak. Ennek lényege, hogy a 10 millió lakossal számolt járulékbevételt korrigált fejkvóta alapján osztják szét a pénztárak között, különböző népegészségügyi mutatók, a régió(k)ban élők korától, egészségi állapotától függően.

Béki: Meg kell még állapodni

Béki Gabriella, az SZDSZ szakpolitikusa a távirati irodának arról beszélt, hogy a díjtétel-bizottság esetében is az évenkénti javaslattétel lenne a feladat, arról azonban még nincs döntés, hogy ezt az egészségügyi miniszter egyedül, vagy a pénzügyminiszterrel közösen tegye. Arról is meg kell még állapodni, hogy a két szakmai bizottság szervezetileg hova tartozzon – fűzte hozzá.

Kedden koalíciós egyeztetés lesz az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a két pártelnök, Gyurcsány Ferenc és Kóka János részvételével; az SZDSZ részéről ott lesz Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.