Szent István-díjat kapott Buzánszky és Grosics

Szent István-díjjal tüntették ki szombaton az Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Iskola millenniumi díszudvarán.

MNO
2007. 08. 18. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Szent István-díjat 2002 óta olyan honfitársunknak ítéli oda alapítványunk, aki az összmagyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki„ – mondta el az MTI-nek Bihari Antal alapító tag.

A díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása, Szent Istvánt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki a kuratórium, melynek jelenlegi elnöke Jankovics Marcell filmrendező.

A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, kulturális örökségünk védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor volt miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Duray Miklós, Nemeskürty István, a Püski házaspár és Tőkés László.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.