Amit érdemes elkerülni – Forgalomkorlátozás a fővárosban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az október 21–22–23-i időszakban jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten. A részletekről a BRFK Kommunikációs Osztálya adott tájékoztatást.

MNO
2007. 10. 20. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2007. november 3-án 20 órától 2007. november 4-én 24 óráig a Budapest XIV.,

- ’56-osok terén, a Hősök tere és a Benczúr utca között,

- Hősök terén,

- Olof Palme sétány mindkét oldalán, a Hősök tere és a Zichy Mihály út között,

- Műcsarnok mögötti egyirányú út minkét oldalán,

- Állatkerti körút mindkét oldalán, a Hősök tere és az Állatkerti út között,

- Állatkerti út mindkét oldalán, az Állatkerti körút és a Dózsa György út között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a Rákóczi Szövetség rendezvényének zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén:

2007. október 22-én 0 órától 2007. október 22-én 23 óráig a Budapest I., Bem rakpart épületek felőli oldalán, a Bem tér és a Csalogány utca közötti szakaszon.

2007. október 22-én 8 órától 2007. október 22-én 20 óráig a Budapest XI., Műegyetem felső rakpart teljes területén, a Bertalan Lajos utca és az építési terület között.

Lezárásra kerülhet:

2007. október 20-án 21 órától 2007. október 23-án 22 óráig a Budapest I-II-III., budai alsó rakpart, a Mozaik utca és a Halász utca között.

2007. október 22-én 17 órától 2007. október 22-én 23 óra 30 percig a Budapest VI.,

- Andrássy út, az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,

- Révay utca, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dalszínház utca között,

- Lázár utca, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Hajós utca között,

- Dalszínház utca, a Lázár utca és a Paulay Ede utca között,

- Hajós utca, a Lázár utca és a Paulay Ede utca között,

- Székely Mihály utca, az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,

- Káldy Gyula utca, az Andrássy út és a Paulay Ede utca között.

Az Andrássy út a Nagymező utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között a gyalogosforgalom elől is le van zárva.

2007. október 23-án 7 órától 2007. október 23-án 11 óráig a Budapest V.,

- Kossuth tér, körben,

- Vértanúk tere.

2007. október 23-án 14 órától 2007. október 23-án 21 óráig a Budapest XIV.,

- Dózsa György út, az Andrássy út és az Ajtósi Dürer sor között,

- ’56-osok tere.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a Fidesz-nagygyűlés zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén:

Tilos megállni:

2007. október 22-én 18 órától 2007. október 23-án 17 óráig a Budapest V-VII.,

- Szép utca mindkét oldalán, a Reáltanoda utca és a Kossuth Lajos utca között,

- Magyar utca mindkét oldalán, a Reáltanoda utca és a Kossuth Lajos utca között,

- Semmelweis utca mindkét oldalán, a Vármegye utca és a Kossuth Lajos utca között,

- Síp utca mindkét oldalán, a Dohány utca és a Rákóczi út között,

- Múzeum körút mindkét oldalán, a Kálvin tér és az Astoria között,

- Károly körút mindkét oldalán, az Astoria és a Dohány utca között.


2007. október 23-án 6 órától 2007. október 23-án 20 óráig a Budapest VI.,

- Andrássy út páros oldali szervizútján, a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között,

- Csengery utca mindkét oldalán, az Aradi utca és az Andrássy út között.

Lezárásra kerülhet:

2007. október 22-én 20 órától 2007. október 23-án 20 óráig a Budapest V-VI., Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd irányú autóbusz forgalmi sávja a Síp utca és a Semmelweis utca között.

2007. október 23-án 10 órától 2007. október 23-án 13 óráig a Budapest V-VI-VII., Kossuth Lajos utca és az Erzsébet híd a gépjárműforgalom elől.

A fenti szakaszon csak a BKV Zrt. menetrend szerinti autóbuszjáratai közlekedhetnek!

2007. október 23-án 13 órától 2007. október 23-án 18 óráig a Budapest V-VI-VII-VIII.,

- Kossuth Lajos utca, az Astoria és az Erzsébet híd között,

- Erzsébet híd,

- Rákóczi út, a Blaha Lujza tér és az Astoria között,

- Múzeum körút, a Kálvin tér és az Astoria között,

- Károly körút, a Dohány utca és az Astoria között,

- Magyar utca, a Kossuth Lajos utca és a Reáltanoda utca között,

- Semmelweis utca, a Vármegye utca és a Kossuth Lajos utca között.

Szakaszosan és időszakosan lezárásra kerülhet:

2007. október 23-án 16 óra 30 perctől 2007. október 23-án 19 óráig a Budapest V-VI-VII., Astoria – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Andrássy út 60. szám útvonal között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy motoros felvonulások zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén:

Szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül:

2007. október 23-án 9 órától 2007. október 23-án 9 óra 45 percig a Budapest V., VIII., X., XII., Jagelló út – Hegyalja út – Erzsébet híd – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Kerepesi út – Albertirsai út – Jászberényi út – Maglódi út – Sírkert utca – Nemzeti Pantheon útvonal.

2007. október 23-án 11 órától 2007. október 23-án 13 óra 45 percig a Budapest I., II., III., V., VI., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XIX., Sírkert utca – Maglódi út – Sibrik Miklós utca – Vak Bottyán utca – Üllő út – Kálvin tér – Kecskeméti utca – Petőfi Sándor utca – Október 6. utca – Nádor utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Dráva utca – Pesti alsó rakpart – Közraktár utca – Petőfi híd – Irinyi József utca – Október 23. utca – Bocskai út – Kosztolányi Dezső tér – Bartók Béla utca – Szent Gellért rakpart – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Bem rakpart – Árpád Fejedelem útja – Lajos utca – Pacsirtamező utca – Árpád híd – Váci út – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Kossuth tér – Balassi Bálint utca – Széchenyi rakpart – Jászai Mari tér – Margit híd – Margit körút – Moszkva tér – Krisztina körút – Alkotás utca – BAH csomópont – Villányi út – Karolina út – Bocskai út – Október 23. utca – Irinyi József utca – Petőfi híd – Ferenc körút – József körút – Corvin köz útvonal.

2007. október 23-án 15 órától 2007. október 23-án 17 óráig a Budapest II., V., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., Albertirsai út – Fehér út – Veres Péter út – Kerepesi út – Fiumei út – Baross utca – József körút – Ferenc körút – Petőfi híd – Irinyi utca – Október 23. utca – Bocskai út – Karolina út – Villányi út – Alkotás út – Királyhágó utca – Böszörményi út – Turul szobor – Nagyenyed utca – Alkotás út – Krisztina körút – Vérmező út – Margit körút – Bem József utca – Tölgyfa utca – Margit híd – Szent István körút – Váci út – Ferdinánd híd – Szinyei Merse Pál utca – Felső Erdősor utca – Városligeti fasor – Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Közlekedési Múzeum útvonal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a Rendszerváltó Fórum rendezvényének zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén:

2007. október 23-án 17 óra 30 perctől 2007. október 23-án 18 óra 45 percig a Budapest V., VIII., Corvin köz – Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a Samsung Bécs – Pozsony – Budapest Szupermaraton futóverseny zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén:

Tilos megállni:

2007. október 22-én 18 órától 2007. október 23-án 14 óráig a Budapest VI., XIV.,

- Állatkerti körút, Széchenyi fürdő felöli oldalán a fürdő és a Kós Károly sétány között,

- Városligeti körút mindkét oldalán, a Kós Károly sétány és a Zichy Mihály út között,

- Kós Károly sétányról nyíló parkolókban és szervizutakon.

Szakaszosan és időszakosan lezárásra kerülhet:

2007. október 23-án 9 órától 2007. október 23-án 12 óráig a Budapest II., XII., I., V., XIII., VI.,

- Budakeszi út – Jánoshegyi – Tündérhegyi út – Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbán tér – Istenhegyi út – Kékgolyó utca – Magyar Jakobinusok tere – Déli pályaudvar aluljáró – Déli pályaudvar parkoló – Krisztina körút – Szarvas tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Roosevelt tér – Eötvös tér – Pesti alsó rakpart – Jászai Mari tér – Szent István körút – Nyugati tér – Teréz körút – Oktogon – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány útvonal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a jelzett időpontokban járműveikkel a fenti területeket kerüljék el, különös tekintettel az alábbi helyszínekre és útvonalakra.

2007. október 20-a és 2007. október 23-a között a budai alsó rakpartot.

2007. október 22-én 17 óra és 24 óra között az Operaház és az Andrássy út környékét.

2007. október 23-án 10 óra körül a Lánchidat, 9 óra körül az Erzsébet hidat, 12 óra és 13 óra 30 perc között a Petőfi hidat, 13 óra körül a Margit hidat, 7 óra és 18 óra között a Kossuth teret, 13 óra és 18 óra között a Károly körút – Múzeum körutat, 16 óra és 19 óra között az Astoria – Kiskörút – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalat, 14 óra és 21 óra között a Dózsa György utat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az október 22–23-i események forgalomkorlátozásai miatt kerülő útvonalként a Hungária körúti körgyűrűt, valamint az Árpád hidat és a Lágymányosi hidat használják.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.