Fővárosi nagytakarítás a megemlékezések előtt

A szokásos takarítási munkákon túl a következő napokban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. számára kiemelt feladatot jelent az 1956-os forradalom 51. évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepségek, a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából tartandó állami és önkormányzati rendezvények helyszíneinek takarítása, valamint a november eleji kegyeleti ünnep kapcsán a temetők környékén a közterületi rend és tisztaság megteremtése - nyilatkozta a cég kommunális igazgatója.

MNO
2007. 10. 21. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halász Géza az vasárnap elmondta, hogy a lakossági hulladékszállítás rendje nem változik az ünnepek miatt. Így október 22-én a hétfőre, 23-án pedig a keddre esedékes területekről szállítják el a háztartási szemetet. Nem lesz változás november 1-jén, 2-án a kegyeleti ünnep kapcsán sem. Ekkor a csütörtökre és a péntekre esedékes területekről szállítják el a szemetet.

A hulladékgyűjtő udvarok és az ügyfélszolgálati irodák viszont zárva lesznek e napokon – tette hozzá. Az igazgató beszélt arról is, hogy a cég őszi közterületi munkatervének megfelelően elvégezték a lakótelepek és 51 gyalogos aluljáró nagytakarítását. Az aluljárók közül 15 frekventált helyen lévőt, kétnaponta vizes technológiával mosnak, fertőtlenítenek. Megtisztították a Duna-hidak többségét is.
(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.