Vasárnap tartotta a Magyar Szocialista Párt 18. születésnapi rendezvényét a fővárosban mintegy négy-ötezer párttag és szimpatizáns részvételével. A párt születésnapja mellett a nőtagozat megalakulásának 15 éves évfordulóját is megünnepelték.
Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök azt ígérte, az MSZP vezetése meg fogja védeni és meg fogja óvni a magyar baloldal tisztességét, becsületét. Kijelentette: a magyar baloldal büszke lehet arra, hogy soha nem sározódott be, tisztessége és becsületessége nem támadható, különösen nem azok által, akik ezt megpróbálják megtenni.
- Nekünk ne meséljék el azok, hogyan kell élni, akik kikerültek az egyetemi padokból, és furcsa módon 15-20 év alatt meggazdagodtak. Ne merjék az erkölcs ítélőszéke elé vonni a magyar baloldalt azok, akiknek eddig az volt az egyik legnagyobb teljesítménye, hogyan lehet a pártszékház eladásából magánvagyont csinálni – hangoztatta.
Gyurcsány Ferenc arra szólította fel a szocialistákat, hogy legyenek önérzetesek és kérjék ki maguknak a gyanúsítást.
„Vágjátok oda hetykén, tőletek nem fogadjuk el”, mert a mi erkölcsi mércénk nem bennük, hanem magunkban van – közölte. Véleménye szerint a történteket (Zuschlag-ügy) nem lehet annyival elintézni, hogy védekeznek vagy magyarázkodnak, azt szeretné, ha ország-világ látná: amit tesznek, az szembefordulás 17 év rossz kompromisszumaival és féligazságaival. Álláspontja szerint azzal, hogy magukon kezdik, van erkölcsi alapjuk ezt kimondani.
Nem lehet legyőzni az MSZP-ét
A pártelnök leszögezte: ki fogják irtani a korrupció írmagját is, de ehhez szükség van az MSZP támogatására és világos mandátumot kell kapnia a változtatásokhoz.
–Szükségünk van arra, hogy megmondjátok, ebben a nagyon nehéz küzdelemben melyik oldalon álltok – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, nem nekik van félnivalójuk, hiszen a magyar baloldal politikusai tisztességes, becsületes emberek. Ha meg találunk valakit, akire ez nem igaz, akkor függetlenül a pártállásától nincs helye a demokratikus közéletben – jelentette ki.