Hamis bizonyítványokkal praktizált

A háziorvosi tevékenységhez szükséges szakvizsgával nem rendelkező, egyébként radiológusként bejegyezett „álháziorvos” rendelt három éven át a Hajdú-Bihar megyei Földesen – közölte Csontos János a térség országgyűlési képviselője Debrecenben.

MNO
2007. 10. 17. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az esetre idén májusban derült fény, amikor Földes önkormányzati képviselő-testülete beszámolót készített a település közegészségügyi helyzetéről. A területileg illetékes ÁNTSZ akkor közölte írásban velük, hogy a beszámolót készítő egyik háziorvos – dr. R. Zoltán – szakvizsga-bizonyítványát és a háziorvosi tevékenység folytatásához szükséges egyéb iratait évek óta – többszöri felszólítás ellenére – nem mutatta be az intézetnek.

A képviselő-testület ezután elrendelte az egészségügyi alapellátásra vonatkozó háziorvosi iratok felülvizsgálatát. Kiderült, hogy Magyarország egyetlen orvostudományi egyetemén sem tett háziorvosi szakvizsgát az érintett, egyébként radiológusként bejegyzett orvos. Arra is fény derült, hogy az „orvos” Országos Alapellátási Intézet főigazgatójának aláírásával bemutatott, a háziorvosi szakgyakorlat folytatására jogosító vizsgabizonyítványa hamis.

Az intézet főigazgatója írásban közölte a képviselő-testülettel, hogy a R. Zoltán által bemutatott „vizsgabizonyítvány” alakilag, tartalmilag és hivatkozásaiban semmilyen vonatkozásban nem tartalmaz valós adatokat, a pecsét az intézet pecsétjeivel nem egyezik, az aláírás pedig egyértelműen hamisítvány.

Mindezek alapján Földes önkormányzata azonnal megszüntette a szerződését az orvossal, az ÁNTSZ visszafonta működési engedélyét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig letiltatta receptjei kiválthatóságát a gyógyszertárakban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.