Három év szurkálási kísérletért

Három évet kell börtönben eltöltenie egy jánoshalmi férfinak azért, mert egy ember felé szúrt, ám az kiütötte a kezéből a „fegyvert”. Senki sem sérült meg, viszont a bíróságok emberölés kísérleteként értékelték az eseményeket.

MNO
2007. 10. 06. 11:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz nagyfröccs elfogyasztásával alapozta meg a hangulatát 2005. december 17-én délután a jánoshalmi B. György (34). A korábban több alkalommal büntetett, szociális segélyből élő férfi ezután játékgépezni kezdett, azonban folyamatosan vesztett, ezért randalírozott a kocsmában. A pultos nő nem ijedt meg tőle – noha B. 165 centiméter magassága 113 kilóval párosult – és rászólt a férfira. Ő erre elővette a kését, és az asszony nyakához szegezte a pengét. „Ne dumálj, mert elvágom a nyakad!” – mordult a nőre, de elengedte.

Miután egyre komolyabbra fordult a helyzet, a pultos a kocsma tulajdonosát riasztotta, ám ő is úgy végezte, mint a kolléganője: neki is a nyakához szegezte a zsebkést a részeg férfi. Ekkor már a rendőrök is úton voltak a kocsma felé. Még nem értek ki, amikor az egyik vendég zsebében megszólalt a mobiltelefon. Mivel az ivóban lévő zaj miatt nem hallotta, kivel is beszél, kiment a kocsma ajtajába, csakhogy utána ment B. György. Úgy vélte, hogy a rendőröket hívja, ezért meg akarta szúrni a nyakán a háttal álló férfit. Szerencsére a kocsma tulajdonosa is résen volt: rákiabált a telefonálóra, mire az megfordult, kiütötte támadója kezéből a kést, és a falhoz lökte. A támadót végül a kiérkező rendőrök fékeztek meg.

(baon.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.