A 20 ezer euró összedíjazású budapesti versenyen 32 országból több mint 300 induló vesz részt. Nemcsak a hagyományos kockát kell kirakniuk, van 2x2x2-es, 4x4x4-es és 5x5x5-ös alakzat, sőt egykezes is, illetve a vakon, sőt a lábbal kirakás is szerepel a programban.
A szervezők a kezdőkre is gondoltak, a verseny helyszínén felállított kockasuliban mindenkinek megtanítják a játék kirakásához szükséges fogásokat. Az első világbajnokságot 25 évvel ezelőtt 1982-ben tartották Budapesten. Azóta 2002-ben Torontóban, míg 2004-ben Orlandoban volt nemzetközi viadal. A Rubik-kockát 1977-ben szabadalmaztatta feltalálója, Rubik Ernő mérnök.
(HírTv)