Tőkés László úgy nyilatkozott, megválasztása esetén a magyarság Románián belüli autonómiáját kívánja zászlójára tűzni, és azért kíván dolgozni, hogy Románia valóságos európai állam legyen, mert akkor a romániai magyaroknak jó dolguk lesz – fogalmazott. Elképesztő lenne, ha valóban ortodox templomot és parkolót építenének a 13 aradi vértanú halálával megszentelt vesztőhelyen – reagált Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök egy tegnapi hírre Nagyváradon, a szabadságharc jegyzőjének, Szacsvay Imrének szobra előtt tartott ünnepségen. A püspök hangsúlyozta, nem az ortodox templom ellen van, de nem lenne helyes, ha a magyarság ünneplésének szent helyét használnák fel erre a célra. Tőkés újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy az aradi vértanúk ünnepe a magyarság összefogásának ünnepe. Nem helyes, ha ennek kapcsán megosztást eredményező hangokat lehet hallani. Ennek kapcsán emlékeztetett arra: nem jelentette be, hogy Aradon kíván ünnepelni, mégis kiutasították onnan. Ráadásul egy aradi presbiter tette ezt, ami előtt a helyi gyülekezet is értetlenül áll. Örömét fejezte ki, hogy a nagyváradi ünnep üzenete ezzel ellentés, hiszen ott Szlovákiából, Kanadából és az anyaországból érkezők együtt hajtottak fejet az aradi vértanúk előtt. Elmondta: úgy tájékoztatták, voltak olyanok, akik azzal fenyegetőztek, ha Orbán Viktor részt vesz az ünnepen, kifütyülik. Nem ez történt, tapssal köszöntötték a Fidesz elnökét. Az előzményekről Tőkés kampányfőnöke elmondta, hogy helyi RMDSZ-esek figyelmeztették arra, kommandósok jöhetnek az ünnepre Orbán kifütyülésére, ám ez nem történt meg. A Fidesz elnöke ennek kapcsán elmondta, nem szokták kifütyülni, mert nem árt senkinek, inkább ha tud, segít. Ezért nem jár testőrrel, szabadon és vidáman teszi a dolgát.
A novemberben esedékes romániai európai parlamenti választások kapcsán Orbán kifejtette, sajnálatosnak tartja, hogy a romániai magyarságnak nem sikerült közös európai választási listát állítania, ám ha az erdélyi és partiumi magyarság helyi elitje mögéje áll, „mindenkinek jut hely a nap alatt”, mert van elég magyar szavazó. Csak bátorság, önbizalom és hit kell a mozgósításhoz. Kijelentette, ahhoz, hogy az erdélyi magyarság összefogásának esélye ne enyésszen el, Tőkés László az 1989-es temesvári események vezéralakjaként személyében testesíti meg ezt az eszmét, így ő a legalkalmasabb annak képviseletére az Európai Parlamentben. Hangsúlyozta, a döntés a romániai szavazók kezében van, ám a magyarságnak célszerű olyat választani, aki teljes szívvel, hitelesen képviseli érdekeiket. Újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz elnöke úgy fogalmazott, az általa vezetett párt teljes mellszélességgel Tőkés László mögött áll, ami azt jelenti, hogy személyesen ő maga is részt vesz kampányában bármikor, amikor a jelölttől meghívást kap. Hangsúlyozta, ez nincs ellentétben az Európai Néppárt deklarált elveivel, mert ez a politikai erő is Tőkés Lászlót támogatja. Tőkés László arra a kérdésre, mi választási kampánya legfontosabb üzenete, úgy fogalmazott, azért akar tenni, hogy Románia valódi európai állammá váljon, mert akkor az ott élő magyaroknak is nagyon jó dolguk lesz. A romániai magyaroknak azt üzente, célja a korlátozott önrendelkezés, vagyis az autonómia ügyét képviselni az EU-ban. Annál is inkább, mert a kisebbség, aminek maga is tagja, eddig csak a román külpolitika részeként rendelkezett képviselettel az unióban.
Markónak nem tetszik Tőkés támogatása