Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Szlovénia külügyminisztere szerint sok uniós tagország el fogja ismerni Koszovó vasárnap kikiáltott függetlenségét. Dimitrij Rupel ezt hétfőn délelőtt mondta, amikor Brüsszelben értekezletre gyűltek össze az EU külügyminiszterei, hogy egy közös nyilatkozatban deklarálnák: tudomásul veszik, hogy megkezdődött a – Koszovó nemzetközileg ellenőrzött függetlenségét előirányzó – Ahtisaari-terv végrehajtása.
Carl Bildt svéd külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a 27 tagú EU részéről 26 ország közös álláspontjának elfogadását reméli Koszovóval kapcsolatban. A független Koszovó elismerésétől, amelyet nem az EU tesz meg, hanem az egyes tagállamok maguk döntenek erről, tartózkodni kíván Ciprus és Spanyolország mellett Románia, Szlovákia, továbbá egyes értesülések szerint Görögország és Bulgária.
A NATO azt akarja, hogy a koszovói függetlenség kikiáltása nyomán a rövid távon várhatóan felizzó indulatok közép- és hosszú távon ne gördítsenek akadályt a nyugat-balkáni integrációs, NATO-csatlakozási folyamat útjába – mondta hétfőn Brüsszelben Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke. A bizottsági találkozón a résztvevők meghallgatták Jamie Shea volt NATO-szóvivőnek, a NATO-főtitkár jelenlegi politikatervezési igazgatójának az előadását. Shea azt szorgalmazta, hogy erősítsék a NATO és az Európai Unió szervei, intézményei között a védelmi és biztonsági együttműködést.
A franciák, az angolok és az olaszok már elismerték
Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország elismerte Koszovó függetlenségét – közölték Brüsszelben az uniós tagországok külügyi vezetőinek tanácskozása után. Várhatóan később hasonlóan dönt majd Németország, valamint az Európai Unió tagjainak többsége – derült ki a külügyminiszteri értekezlet után.
Tőkés: Számunkra a koszovói rendezés példa- és precedensértékű
A tragikus sorsú délszláv térség történetének utóbbi másfél évtizedében minden rendezési terv a népek önrendelkezésének, az autonómiáknak és a hatalom megosztásának a jegyében fogant – hangsúlyozta Tőkés László erdélyi európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn az EP strasbourgi ülésén. Tőkés a koszovói albán közösség iránti szolidaritásának adott hangot, és – mint mondta – osztozik örömében, "szabadsága kivívásának sikerében". A képviselő szerint a jogállamiság nemzetközi felügyeletét előirányzó Ahtisaari-terv koszovói megvalósulása azt mutatja, hogy "térségünkben a különböző népcsoportok, nemzeti közösségek közötti viszony korántsem tekinthető megoldottnak, nemzetközi együttműködéssel viszont a jövőben minden kritikus helyzetre megoldás található".















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!