Al Gore 60 éves

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Március 31-én ünnepli 60. születésnapját Al Gore Nobel-békedíjas amerikai politikus, volt alelnök, napjaink talán legismertebb környezetvédője. Az Egyesült Államok 45. alelnöke 1948. március 31-én született Washingtonban, apja a kongresszusi képviselő, majd szenátor Albert Arnold Gore volt.

MNO
2008. 03. 29. 9:31

Gore lett az Egyesült Államok harmadik olyan elnökjelöltje, aki összességében több szavazatot kapott ellenlábasánál, de az elektori kollégiumban nem volt többsége. A jogi küzdelemmel végződő választás után háttérbe vonult, 2002-ben bejelentette, hogy nem indul a következő elnökválasztáson. A közéletbe a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosaként tért vissza, 2006-ban Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth) címmel jelentetett meg könyvet, amiért Quills Awards irodalmi díjjal tüntették ki. A könyv alapján készült dokumentumfilmért Oscar-díjat is kapott. 2005-ben megalapította a Current TV-t, amelynek műsorát nagyrészt a nézők szerkeszthetik.

Az ötletért 2007-ben egy Emmy-díjat is begyűjtött. A négygyerekes Gore-t a 2008-as elnökválasztás előtt sokan győzködték, hogy induljon újra a tisztségért, de végül nem szállt ringbe. A kiélezett demokrata párti előválasztásban most mindenki azt találgatja, hogy a két jelölt közül kit fog támogatni. A nyolc évvel ezelőtt sokak által leírt Gore manapság hatalmas népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, noha több támadás is érte, amiért a környezetvédelem élharcosához méltatlanul magánrepülőgéppel utazik, és hatalmas házának fenntartása tetemes mennyiségű energiát fogyaszt.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.