Leves

– Lóbabot vegyenek! Lóbabot vegyenek!
– Tessék adni tíz dekát!
– Vigye el ezt a négy kilót, kedves, ilyen gyönyörű lóbabot sehol a világon nem kap! Minden szem egészséges!
– Egy levesre való nekem bőven elég! Tetszik tudni, egyedül élek.
– Gyereke sincs? A gyerekek szeretik a lóbabot.
– Van egy fiam, Szegeden jár egyetemre, de nem szereti a babot. Csikarja a hasát. Koraszülött volt. Megjegyzem, én is felfújódom tőle.
– A férfiak szeretik a lóbabot. Férje sincs?
– Ahhoz a néninek semmi köze. De ha tudni akarja, lelépett egy repedtsarkú lotyóval. De tudtam, hogy ez lesz a vége.
– Vigyen tizenöt deka lóbabot! Úgy jó a leves, ha sűrű, mint a rongyos élet. Csülökkel szokta főzni?
– Egy egész csülök sok bele. Ha elvágom, a maradék megromlik.
– Eláll az, ha jól füstölik. Én is egyedül élek. Az uram szövetkezeti traktoros volt, lopta a rezet, leültették. Nyolc hónapot kapott. Ha van ismerős hentes, elvágja a csülköt.
– Ettem már csülökkel, tényleg jó. Én mindent megadtam a férjemnek, de nem érdemelte meg. Ha dühöngött, bútorokat tört. Egyszer rám is kezet emelt, de másnap virágot hozott. Nyolc napon túl gyógyultam. Be szokta rántani?
– A csülök meg a lóbab édes testvérek! Az én uram nem ütött, csak nézett. De úgy nézett, hogy abba bele kellett pusztulni! Nem rántom be. Sok hagymát teszek alá. Már nem él szegénykém, agyonütötte az áram, amikor belepiszkált a villanyórába.
– A bátyám hentes, adna fél csülköt, de nem vagyunk beszélő viszonyban. Lelketlen vadállat, tessék elhinni. A néni répával főzi?
– Szegény édesanyám is sok hagymát tett alá, pedig égett tőle a gyomra. Egész éjszaka jajgatott, nem tudtunk tőle aludni. Olyankor az uram ágyastól kihúzta az udvarra! Erős ember volt. Én csak gyökeret főzök bele, de lehet sárgarépát is meg zellert!
– A zeller büdös. A férjem a derelyét imádta. Fogadok, az a cafat lotyó azt se tudja, mi az. Szép ember a férjem. Őszül, de jól áll neki. Mély a hangja. Dörmög.
– Legalább a zeller szárát tegye bele! Jövőre már nem termelek lóbabot. Hetente kell kapálni. A derekam!
– Én azt hittem, fán terem. A fát nem kell kapálni.
– Bokor az, kedves, nem fa. Főzze kolbásszal, úgy is jó.
– Már próbáltam, de megkeményedik.
– Vágja vékonyra, dobja a hagymára, kisül a zsírja, megadja az ízét. Az uram nagyon szeretett kapálni. Ha megpihent, a fűbe hevert, énekelt. Olyan szomorú dalokat tudott, hogy sírva kellett hallgatni. A tangóharmonikáját ellopták a locsolóbálon.
– Az én Ernőm badizott a pincében, a teste volt a mindene. Szórta a pénzt. Aljas kis nőkre költötte. Amikor az apját elgázolta a vonat, ájultra itta magát, orvost kellett hívni. Kimosták a gyomrát. Ez a lóbab hamar puhul?
– Zsenge. Ebből főztem levest a nővérem halotti torára. Rák nőtt a gyomrába, pokoli fájdalmai voltak, de sose panaszkodott. Ő is szerette a lóbabot. Ha mégis berántja, ne olajjal, hanem zsírral!
– Amikor a fiam elment az egyetemre, végigbőgtem az éjszakát. Másnap reggel hideg bablevest kívántam.
– Egy gerezd fokhagymát is tehet a paprikás rántásba. Lelket ad neki. Tavaly műtétem volt. Kioperáltak egy belobbant visszeret. Most nem sántítok. Mérhetem a harminc dekát?
– Mondom, elég lesz húsz deka. Értse meg a néni, egyedül vagyok rá!