Pátkai J. Róbert nyugalmazott evangélikus püspök. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején végzett tevékenysége miatt kényszerült elhagyni szülőhazáját. Angliába távozott, ahol 1957-ben megszervezte az Angliai Magyar Evangélikus Egyházat. Szolgálata mellett 43 éven át szervezte az angliai magyarság társadalmi, irodalmi és kulturális életét. Egyházi tevékenységét széleskörű elismerés kísérte, 1977-től nyugdíjba vonulásáig elnöke volt az Országos Evangélikus Egyháztanácsnak, 13 Nagy-Britanniában élő, különböző nemzetiségű evangélikus egyház országos összefogó szervezetének. 1957-től 2008-ig titkára volt a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének. Jelenleg is elnöke az Angliai Magyarok Országos Szövetségének. 15 éven át szerkesztője volt a negyedévente megjelenő Angliai Magyar Tükörnek, majd a lap megszűntével létrehozta az Októberi Tükör Évkönyvet. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el Magyarországon és külföldön.
Tanyaszínház Polgárok Egyesülete. Az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói 1978-ban fogtak össze azzal a szándékkal, hogy a színházat olyan helyekre vigyék el, ahol a művészet ilyen fajtájával egyáltalán nem, vagy csak alig találkoznak az emberek. Az eltelt 30 évben színészgenerációk nőttek fel a Tanyaszínházban. A cél továbbra is ugyanaz maradt: a Színház csodáját megosztani mindenkivel, aki kultúrára szomjazik. A Tanyaszínház mára már fészket rakott egy pici vajdasági faluban, Kavillóban, ahol elkészül az előadás és megtartják a bemutatót. Az évek folyamán a Tanyaszínház független szervezetté nőtte ki magát, több mint 200 tagja van, 600 előadást mutattak be – a vásári komédiáktól, Shakespeare-t érintve, a musicalig – amelyeket közel félmillió néző látott.
A Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetettjei
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetTéka Alapítvány Szamosújvár. A mezőségi és szamosháti magyar szórvány egyik legismertebb alapítványa. A régió magyar közművelődési és oktatási életét korszerűen szervező, annak intézményes keretet biztosító alapítvány közösségfejlesztő programjainak elsőrendű célcsoportját a fiatalok jelentik. Hitvallásuk szerint globalizálódó világunkban a közművelődési szférának olyan értékek mellé kell állnia, amelyek egyaránt képviselik megtartó sajátosságainkat és az egyetemes folyamatokba való beilleszkedést.
Várady Béla a kassai Thália Színház nyugalmazott színművésze. 1951-59 között az Állami Faluszínház színművésze. 1959-1969 a komáromi Magyar Területi Színház színművésze. A kassai Thália Színház alapító tagja. 1971-81 között művészeti vezetőként vezette a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadát, majd 1993-as nyugdíjba vonulásáig vezető színészként dolgozott. Közel kétszáz hangjátékban és több szlovák és magyar filmben kapott szerepet. Az idén 75 éves művész pályafutása során többször is megkapta a szlovák szerzői jogvédő iroda nívódíját, emellett számos kiemelkedő díjjal jutalmazták.
(MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!