Die Presse
A bécsi napilapban Oliver Pink A kék-narancssárga személyi körtánc című cikkében ismerteti az osztrák politikai élet harmadik oldalának elkisgazdásodását. Amióta a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) 2005-ben kivált az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ) azóta tart a harmadik táborban nagy a káosz. Jörg Haider (BZÖ) jelenleg mellékfronton harcol. A karintiai Wolfsbergben szeretett volna augusztus elején egy olcsó benzinkutat megnyitni. De az ottani járási elöljáró szembeszállt az elképzeléssel, mert a benzinkút közlekedési szempontból veszélyes helyen fekszik.
A benzinháború tovább éleződött. Gerhard Dörfler a BZÖ közlekedési referense Arthur Traussnigot, az elöljárót „járási bohócnak” nevezte, míg ez utóbbi feljelentés tett a „hatóság megsértése miatt”. Pedig Traussnig egykoron maga is az FPÖ tartományi gyűlési képviselője volt 1994 és 1999 között. S nem ő az egyetlen, aki az elmúlt évtizedekben összeveszett Jörg Haiderrel. Ez a lista ma úgy hangzik, mint a harmadik oldal „Ki kicsodája”.
Néhányan visszatértek, mint Peter Westenthaler, aki a közelmúltig a BZÖ elnöke volt, vagy most Ewald Stadler, aki a párt mostani listavezetője. A szerda esti helyzet szerint a Haider – Stadler duó vezeti a kampányban a BZÖ-t. Az biztos, hogy a személyes viták miatt az FPÖ-ből távozó Stadler bejutó helyet kapott a pártlistán. Ami ismét átlépéseket indíthat el a BZÖ-ben. Stadler listavezetősége ellen ugyanis masszív ellenállás szerveződik. Hiszen a BZÖ-t pontosan ezért alapították, hogy az olyan klerikális-nacionalistáktól, mint Ewald Stadler megszabaduljanak. Helene Partik-Pablé a harmadik oldal politikai nagyasszonya, aki szintén 2006-ben lépett át az FPÖ-ből a BZÖ-be, már közölte, nem fog Stadlerért kampányolni.
Der Spiegel
A hírmagazinban Sven Schiefelbein Orosz arculatfényezés Berlinben című cikkében ismerteti Moszkva Németországra szabott propaganda hadjáratának legfontosabb lépéseit. Vlagyimir V. Kotyenyev, az orosz követségen sajtóbeszélgetésre hívta az újságírókat, a nagykövet előadásának témája a kaukázusi háború. A feladat egyértelmű: Oroszországnak a nyugati világban összekarcolt arculatát helyreállítsa, hiszen Moszkvát az elmúlt napokban agresszornak és háborús uszítónak nevezték. Már beszédének első pontja vádaskodás: „Az augusztus 8-i éjszakán a grúz csapatok csalárd módon megtámadták a Dél-Oszétiát. Sok száz grúz páncélozott jármű betört Csinvaliba, széttaposott gyerekek, öreg asszonyok a barbár tett szomorú mérlege: Több, mint 2000 halott.” Nyugodt hangon beszél, majd hozzáfűzte: „Az orosz kormány ezt nem nézhette tétlenül”. A katonai akciójuk nem csak erkölcsileg védhető, hanem teljesen összhangban áll az ENSZ charta 51 paragrafusával, mely a megfogalmazza az önvédelem jogát. A nagykövet előadásának üzenete: „Oroszország nem folytatott háborút Grúzia ellen, hanem békeküldetését folytatja, hogy megmentse őket a népirtástól.” Ez a nyilatkozat nem meglepő, hiszen a kaukázusi háborút hivatalosan befejezettnek nyilvánították – a propagandacsata tovább dúl.
Oroszország a Grúzia elleni katonai akciót követően a nyugathoz fűződő kapcsolatai felé fordul. Ennek szellemében Kotyenyev megköszönte az uniós elnökséget betöltő Franciaország közvetítési kísérletét. Ugyanakkor ezzel Kotyenyev békülékeny szavai elfogytak, s azonnal a második üzenetéhez látott, a grúz elnök bírálatához. Aki a nagykövet szerint sohasem volt demokrata, hanem egy olyan politikus, aki „nem rettent vissza a zsarolástól, vagy akár a gyilkosságtól”. A grúz csapatok augusztus 8-oi bevonulását Kotyenyev következetesen „népirtásnak” nevezi, amivel szerinte Szaakasvili szavahihetőségének maradékát is elveszítette.
Láthatóan az újságírók kérdéseire adandó válaszokra készült fel a legkevésbé. Az egyik újságíró azt kívánta megtudni, hogy az orosz tankok továbbra is előrenyomulnak Tbiliszi irányába. „Egyetlen tankot sem láttam Tbilisziben”, válaszolja a nagykövet, anélkül, hogy felkacagna. „Nem kívánták kivonni a csapataikat kivonni Grúziából”, hangzik a kiegészítő kérdés, amit Kotyenyev nem hagy annyiban: „A tankokat orosz rakétákkal kellene kiröptetni?”, válaszolt vissza.
A nagykövet láthatóan nem igazán tud bánni az újságírókkal – azon panaszkodik, hogy a német tudósítások túl egyoldalúak. Az előz este egy televíziós interjút adott, „de abból senki sem idézett” sajnálkozik. Mindig Szaakasvilit kívánja előtérbe állítani, aki befolyásos tanácsadókkal rendelkezik a nyugati világból. A nagykövet szerint Szaakasvilinek, „nagyzási hóbortban szenvedő pojácának”, sokkal jobb a sajtója.
