„Felvitetett magas mennyországba”

Nagyboldogasszony ünnepe van pénteken. A Mária-tisztelet a kereszténység felvétele óta meghatározó a magyarok hitéletében. E jeles nap Mária mennybevételének, egyben az ország Szűz Mária oltalmába ajánlásának ünnepe. Nagyboldogasszony nyolcada, amelybe Szent István napja is beleesik, a magyar egyházi évnek kiemelkedő időszaka.

A híres búcsújáró helyeket idézi Máriabesnyő, Máriacsalád, Máriagyüd, Máriakálnok, Máriakéménd, Máriakönnye, Máriamakk, Márianosztra, Máriapócs, Máriaradna, Máriaremete, Máriavölgy neve. Régi templomot, kápolnát sejtet Máriafalva, Máriahegy, Almásszentmária, Bodrogszentmária, Muraszentmária, Tarnaszentmária, Somorja nevében esetleg egyiptomi Szent Mária hajdani titulusa rejtőzik. A szakadatlan, ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Szűz Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. XII. Piusz pápa a Furgens corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte. Szűz Mária halálának és mennybevételének gazdagon színezett története a mi középkori szakrális művészetünknek és kódexirodalmunknak. A Tihanyi-, Kazinczi-, Érdy-, Teleki-, Horvát-, Cornides- és Nagyszombati kódexek előadása elsősorban Temesvári Perbált szövegének kifejtése, magyarázata. Az egyik leghíresebb barokk népkönyvünk, a „Makula nélkül való Tükör” írja le jámbor búcsújáró népünknek Szűz Mária elszenderülését. Röviden meg kell még említenünk a magyar vidék Boldogasszonnyal kapcsolatos hiedelmeit, jámbor tiszteletét.

A tápaiak szerint ezen az éjszakán megnyugodnak azok a tisztítóhelyen szenvedő lelkek, akik életükben tisztelettel voltak a Boldogasszony iránt. A régi Szeged-Szőregi találós kérdés: Hol magasabb a föld az égnél? Ott, ahol Szűz Máriát eltemették!

Rábaközben a vigília estéjén az asszonyok összegyülekeznek a temetőben egy frissen ásott, de még üres sír körül. Elmondják a Dicsőséges Olvasót és a mennybevételről szóló legendát éneklik. Hercegszántó sokác asszonyai a falu határában lévő „vodica”, vagyis Szentkút kis Mária-kápolnájánál gyertyafény mellett énekelve, imádkozva virrasztanak. Nagykáta asszonyai az esti harangszóra égő gyertyával gyülekeznek Mária virrasztásra a temetőben. Egerbakta asszonyai az ünnepnap hajnalán várják a napkeltét, mert ilyenkor rózsa hull az égből. Felnémeten régebben az ünnepen gyászba öltözve mentek a templomba.

Nagyboldogasszony ünnepén az ország számos vidékén élt a „virágszentelés” (benedictio herbarum), népiesen „virágáldás”. A Nagyboldogasszony napi virágszentelés már a középkori liturgiában is virágzott. A növényeket: füveket, virágokat, leveleket (amit a középkori kolostorokban gyógynövénynek termeltek) megszentelték. Innen ered a régi mondás: fűben, fában hagyta Isten az orvosságot.

A szegedi tájon napraforgó, ökörfarkkóró, de főleg comborka, másnéven mentavirág, (kolostori feljegyzés szerint Boldogasszony mentája) szentelésére került sor. Együttes nevük Nagyboldogasszonyifű. A néphit szerint halottak koporsójába teszik, hogy Szűz Máriához hasonlóan elhunyt szeretteik is dicsőségre jussanak. De tettek az új ház fundamentumába is, új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe is, de főzetét gyakran hideglelésre is itták. Meg kell még említenünk, hogy az augusztus hónapot Kisasszony havának nevezték. A két Boldogasszony köze, két Asszony köze, vagyis a Nagyboldogasszony és Kisasszony (szeptember 8.) közötti jó három hét a gazdasági életben számontartott szerencsés időszak. Egyes hiedelmek szerint még a ruhát is ezekben a napokban kell szellőztetni, mert ilyenkor nem megy beléjük a moly. Egyes vidékeken ilyenkor gyűjtik az orvosi füveket. Nagylengyel faluban a „megigézettet” ilyenkor szedett jó füvekkel kell gőzölni.

(polgarinfo.hu)