Kitüntetések az Önkormányzati Minisztériumban

MNO
2008. 08. 20. 12:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Gyenesei István, a Magyar Köztársaság önkormányzati minisztere a közigazgatás érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL ARANY FOKOZATÁT adományozta, egyben jutalomban részesítette: HEGYI JÁNOSNÉ asszonyt, az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Pénzügyi Főosztálya vezetőjét; NAGY ISTVÁNNÉ DR. asszonyt, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala vezetőjét; NÉMETH LÁSZLÓ urat, a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Állami Főépítészi Iroda ügyintézőjét; DR. RÁKÓCZINÉ DR. VÉN ERZSÉBET asszonyt, a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Hatósági Főosztálya főosztályvezető-helyettesét; TÓTHNÉ BÉLTEKY ROZÁLIA asszonyt, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Pénzügyi Főosztálya vezetőjét.

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL ARANY FOKOZATÁT adományozta: DR. FODOR ZOLTÁN úrnak, Ságvár-Som-Nyim Községek Körjegyzősége körjegyzőjének; DR. KOVÁCS ILDIKÓ asszonynak, Nagyatád Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzőjének; PATAKI GYÖRGYNÉ asszonynak, Geszteréd Község Polgármesteri Hivatala jegyzőjének; PATAKI KORNÉLNÉ asszonynak, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal pénzügyi és gazdasági titkársága vezetőjének; TUSKA GYÖRGY úrnak, Ambrózfalva község polgármesterének; VESZNER JÓZSEF úrnak, Beleg, Ötvöskónyi, Segesd Községek Körjegyzősége körjegyzőjének.

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT adományozta egyben jutalomban részesítette: BORSYNÉ DR. KOVÁCS ZSUZSANNA asszonyt, a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala Baranya Megyei Területi Kirendeltsége kirendeltségvezetőjét; HALTRICHNÉ DÁVID EMMA asszonyt, a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal építéshatósági ügyintézőjét.

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT adományozta: AMBRUS JÁNOS úrnak, Budapest Főváros XV. kerülete Önkormányzata önkormányzati képviselőjének, volt alpolgármesternek; MÁTÉNÉ SZILÁGYI ILDIKÓ asszonynak, Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Általános Igazgatási Iroda csoportvezetőjének; NAGY PÉTERNÉ asszonynak, a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal igazgatási ügyintézőjének; PLEVA JÁNOSNÉ asszonynak, Bercel-Becske-Galgaguta Községek Körjegyzősége aljegyzőjének; SALAMON KÁROLYNÉ asszonynak, Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala vagyonkezelőjének; DR. SZELE GYÖRGYI asszonynak, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala igazgatási osztályvezetőjének; ZSADÁNYI LÁSZLÓNÉ asszonynak, Hernád község polgármesterének, az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás elnökének.

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL BRONZ FOKOZATÁT adományozta: GÉCZI LÁSZLÓNÉ asszonynak, Nógrádkövesd és Szécsénke Községek Körjegyzősége pénzügyi előadójának; HORVÁTH ISTVÁNNÉ asszonynak, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala titkársági referensének; LAKATOS LÁSZLÓ úrnak, Budapest Főváros XIII. kerülete Polgármesteri Hivatala gépjárművezetőjének; SZÁNTÓ IRÉN asszonynak; Budapest Főváros XIII. kerülete Polgármesteri Hivatala Pénzügyi Osztály csoportvezetőjének; SZEKERES ISTVÁNNÉ asszonynak, Nagypáli-Kispáli Községek Körjegyzősége igazgatási főmunkatársának; TÓTH JÓZSEFNÉ asszonynak, a Budapest XV. kerületi Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda óvodatitkárának.

2008. május 2-án Budapesten, a Gyömrői út 85. sz. alatt található CANTONI Kft. textilgyárban tűz keletkezett. A káreset helyszínére érkezve az alapos és szakszerű felderítést követően megkezdték a tűz oltását. Az oltás során felmerülő vízhiány miatt a tűz újra terjedni kezdett, az eszközöket kivonták, a helyiséget elhagyták. A visszavonulás után a tetőre szerelt sugarakkal folytatták a tűz oltását, mellyel nagymértékben hozzájárultak a tűz továbbterjedésének megakadályozásához. A tűzeset komoly fizikai és pszichikai igénybevételnek tette ki az oltásban résztvevőket. A mentés során tanúsított példamutató (bátor) helytállása elismeréséül Dr. Gyenesei István, a Magyar Köztársaság önkormányzati minisztere BÁTORSÁG ÉRDEMJELET adományozott, egyben dicséretben és jutalomban részesítette: SZEMBRATOVICS SÁNDOR tű. hadnagy urat, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Közép-pesti Tűzoltási Mentési Parancsnokság, Belvárosi Tűzőrség szolgálatparancsnok-helyettesét (aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át). Előléptette tűzoltó zászlóssá KAINZ GYÖRGY ZOLTÁN tű. főtörzsőrmester urat, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Közép-pesti Tűzoltási Mentési Parancsnokság, Józsefvárosi Tűzőrség gépjárművezetőjét; LEBANOV ATTILA tű. főtörzsőrmester urat, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Észak-budai Tűzoltási Mentési Parancsnokság, Közép-budai Tűzőrség beosztott tűzoltóját. Tűzoltósági tanácsosi címet adományozott: PALOTAI ZSOLT GÁBOR tű. alezredes úrnak a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási, Mentési és Katasztrófaelhárítási Főosztály osztályvezetőjének (aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át).

2008. május 7-én egy sérült gázvezetékből nagymennyiségű gáz ömlött ki egy pécsi, Ybl Miklós utcai épületnél, ahol a pincében a beáramlott gáz felrobbant, leszakítva ezzel több lakás födémét. A kárhelyen három és fél órán keresztül állt fent a közvetlen robbanásveszély. A bevetés során tanúsított példamutató, bátor helytállása elismeréséül Bátorság érdemjelet adományozott, egyben dicséretben és jutalomban részesítette: TÓTH IMRE tű. főtörzsőrmester urat, a pécsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály beosztott tűzoltóját. Előléptette tűzoltó zászlóssá ILLÉS JÓZSEF KÁROLY tű. főtörzsőrmester urat, a pécsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály beosztott tűzoltóját; Tűzoltósági tanácsosi címet adományozott: HANDBAUER PÉTER tű. alezredes úrnak, a pécsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály vezetőjének. 2008. június 28-án a visegrádi SILVANUS HOTEL mosodájának tetőszerkezete kigyulladt. A tűz keletkezésének idején a négyszintes szállodaépületben 160 vendég tartózkodott. A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a tűzoltás megkezdése után a tűz nem terjedt tovább a szállodaépületben. A tűzoltást az oltóvíz hiánya is nehezítette. Az oltás és a kárelhárítás több mint hat órán keresztül folytatódott. A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt. Az oltás során tanúsított példamutató, bátor helytállása elismeréséül Bátorság érdemjelet adományozott, egyben dicséretben és jutalomban részesítette: HLATKI LÁSZLÓ tű. főhadnagy urat, a szentendrei Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály szolgálatparancsnokát.

Előléptetette tűzoltó főhadnaggyá CIURKIEWICZ NORBERT tű. hadnagy urat, az esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály szolgálatparancsnokát.

Tűzoltósági tanácsosi címet adományozott: OLÁH PÉTER tű. főhadnagy úrnak, a szentendrei Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság osztályvezetőjének. A vásárosnaményi INTERSPAN Faipari Kft. telephelyén 2008. június 29-én éjszaka porrobbanás történt, ötös riasztási fokozatot rendeltek el. A gyors helyzet-felismerésnek köszönhetően a másik két silóban porrobbanás nem következett be, így megakadályozták a tűz átterjedését a szomszédos épületre. A mentés során tanúsított példamutató, bátor helytállása elismeréséül Bátorság érdemjelet adományozott, egyben dicséretben és jutalomban részesítette: GYEBNÁR ZSOLT tű. törzszászlós urat, a kisvárdai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály szolgálatparancsnok-helyettesét. Előléptette tűzoltó zászlóssá HUDÁK FERENC tű. főtörzsőrmester urat, a nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály beosztott tűzoltóját. Óra emléktárgyat adományozott: SZABÓ LEVENTE úrnak, önkéntes tűzoltónak, Vásárosnamény Önkéntes Tűzoltósága mb. szolgálatparancsnokának (aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át.)

2008. június 30-án éjjel Szolnokon a Tiszamenti Vegyiművek lakótelepe közelében egy textilüzemben keletkezett gyapotbála-tűz oltásánál tapasztalatával nagymértékben hozzájárult a tűz mielőbbi megfékezéséhez, iránymutatásával megakadályozta a tűz továbbterjedését. Kiváló szakmai munkája elismeréséül Tűzoltósági tanácsosi címet adományozott: PLUHÁR ANDRÁS tű. ezredes úrnak, a szolnoki Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának. Dr. Gyenesei István, a Magyar Köztársaság önkormányzati minisztere kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül előléptette soron kívül tűzoltó ezredessé DIRICZI MIKLÓS tű. alezredes urat, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgató-helyettesét; TÓTH GYÖRGY tű. alezredes urat, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját; WÉBER ANTAL tű. alezredes urat, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját; tűzoltó őrnaggyá GÖNCZ SZABOLCS tű. százados urat, a szombathelyi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály vezetőjét; HÁK VIKTOR tű. százados urat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Mentésszervezési Főosztály vezető ügyeletesét; NÉMETH SZABOLCS tű. százados urat, a kapuvári Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály vezetőjét; tűzoltó századossá NÁCSA BÁLINT tű. főhadnagy urat, a szerencsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály vezetőjét; tűzoltó zászlóssá LÁZÁR JÓZSEF tű. főtörzsőrmester urat, a mezőtúri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály mb. szolgálatparancsnok-helyettesét; Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül tűzoltósági tanácsosi címet adományozott: FEJES ISTVÁN tű. alezredes úrnak, a makói Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának; SZABÓ JÁNOS tű. alezredes úrnak, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának; TÓTH IMRE tű .százados úrnak, a kiskőrösi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály vezetőjének.

Polgári védelmi tanácsosi címet adományozott: TATORJÁN ISTVÁN pv. ezredes úrnak, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság igazgató-helyettesének. Eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül a Magyar Köztársaság címerével ékesített aranygyűrű emléktárgyat adományozott: DR. BARABÁS ZOLTÁN úrnak, az Önkormányzati Minisztérium Önkormányzati Főosztálya főosztályvezető-helyettesének; DR. BÓDI JÓZSEF úrnak, az Önkormányzati Minisztérium Kormányzati Koordinációs Bizottság Titkársága ügyintézőjének; DR. NAGY ATTILA úrnak, az Önkormányzati Minisztérium Humánerőforrás és Civilkapcsolati Főosztály főosztályvezető-helyettesének; DR. POMÁZI MIKLÓS úrnak, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal, Hatósági Főosztály főosztályvezető-helyettesének; TAMÁS JÁNOS pv. őrnagy úrnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Soproni Polgári Védelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetőjének.

Dísztőr emléktárgyat adományozott: NÉMETH ISTVÁN tű. őrnagy úrnak, a nagykanizsai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály osztályvezetőjének.

Aranylánc emléktárgyat adományozott: FISKOVICSNÉ STEIGLER KATALIN asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Közigazgatási Hivatali, Jegyzői és Hatósági Főosztály ügyintézőjének; KUN BEATRIX asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály ügyintézőjének; LADIKNÉ SZABÓ MARIANNA asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Választási Főosztály ügyintézőjének; MESTYÁN VALÉRIA asszonynak, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő Községek Körjegyzősége körjegyzőjének, SZABÓ JUDIT ÉVA asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Jogi Főosztály ügyintézőjének (aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át); TÓTH JÓZSEF úrnak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, Nemzeti Utánpótlás-nevelési Igazgatóság Héraklész Program igazgatójának (aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át). VARGA LÁSZLÓNÉ asszonynak, Buzsák Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala jegyzőjének; VÁRADI ILDIKÓ asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Nemzetközi Főosztály ügyintézőjének; VASS HENRIETT asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium „Mindenki Sportja” – Szabadidős-sport Osztály ügyintézőjének.

Zsolnay készlet emléktárgyat adományozott: FEJES IMRÉNÉ asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály ügyintézőjének LUKÁCS KLAUDIA asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárság ügyintézőjének; MOLNÁR CSABÁNÉ asszonynak, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal, Koordinációs és Szervezési Főosztály oktatásszervezőjének; NEMESÉRINÉ KISS ETELKA asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztály ügyintézőjének; DR. SZABÓ JUDIT asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Államtitkári Titkárság titkárságvezetőjének; TOKAINÉ DR. MÉZES MÁRIA asszonynak, a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Tolna Megyei Kirendeltsége törvényességi ellenőrének; VARGA KÁROLY úrnak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet gépkocsi előadójának, anyagbeszerzőnek.;

Festmény emléktárgyat adományozott: BODA ZITA asszonynak, a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal, Pénzügyi Főosztály pénzügyi ügyintézőjének; ERŐS JÓZSEF úrnak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, Balaton Általános Olimpiai Központ vezetőjének; DR. HORVÁTH JENŐ tű. ezredes úrnak, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettesének; KATONÁNÉ VÉGVÁRI ILDIKÓ asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály ügyintézőjének; KIRÁLY JÓZSEF úrnak, a Free Line Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. építészmérnökének, ügyvezető igazgatónak (aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át); DR. SERFŐZŐ ANDRÁS úrnak, az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Nógrád Megyei Kirendeltség törvényességi ellenőrének; DR. VARGA SÁNDORNÉ asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Ellenőrzési Főosztály ügyintézőjének.

Óra emléktárgyat adományozott: BARDÓCZY GÁBOR úrnak, az Önkormányzati Minisztérium Stratégiai és Nevelési Osztály ügyintézőjének, KECSKÉS CSABA tű. százados úrnak, a hevesi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság, Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztály szolgálatparancsnokának, KOCSÁNY ZITA pv. őrnagy asszonynak, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Megelőzési Osztály vezetőjének; KOZLOVSZKY ZSUZSANNA asszonynak, az Önkormányzati Minisztérium Lakásügyi Titkárság ügyintézőjének; SARKADI PÁL úrnak, az Önkormányzati Minisztérium Választási Főosztály ügyintézőjének; SÁRI DÉNES úrnak, Kutas és Kisbajom Községek Körjegyzősége körjegyzőjének; DR. SCHATTMANN FERENC úrnak, az Önkormányzati Minisztérium Jogi Főosztály ügyintézőjének; VARGA CSABA úrnak, a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal, Hatósági Főosztály osztályvezetőjének. Eredményes tevékenysége elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette: SZABÓ LAJOS pv. ezredes urat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Humán Főosztály főosztályvezető-helyettesét.

(OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.