Kőszeg Ferenc az esetre visszaemlékezve azt írja, hogy Tocsik Mártát a szocialisták keresték meg, hogy sikerdíja első részének egyharmadát utalja át egy "alvállalkozó," az Arány Rt. számlájára. Ezt követően Budai György, aki 1994-ben az SZDSZ Magyar Bálint vezette kampányának menedzsere volt, egy sörözőben, ahol megjelent Boldvai László szocialista képviselő is, a sikerdíj második részének nyolcvan százalékát kérte, de később megegyeztek ötven százalékban.
Tocsik Márta ezt követően 112-112 millió forintot utalt át az Arány Rt. és az Utilitás Rt. számlájára. Az Utilitás Rt.-t Bernhard Barnabás vezette, aki korábban az SZDSZ Országos Tanácsának is tagja, illetve a zuglói pártszervezet ügyvivője volt. Kőszeg Ferenc hozzátette, hogy a zuglói szervezetből jött Virág Attila is, aki a Tocsik Márta megbízásáért felelős ÁPV Rt. igazgatótanácsában az SZDSZ-t képviselte. Emlékeztetett rá, hogy 1990-ben mind Magyar Bálintot, mind Pető Ivánt Zuglóban választották országgyűlési képviselővé.
Kőszeg Ferenc az eset kapcsán a tavaly elhunyt Budai Györgyről azt írta: "kizárt dolog, hogy Magyar Bálint háta mögött kért volna – egyetértésben Boldvaival – részesedést Tocsik sikerdíjából."
A húszéves SZDSZ-t Kőszeg Ferenc úgy értékelte, hogy a párt új helyzetbe került. Mint írta, Fodor Gábor elnökké választásakor 1991 óta először fordult elő, hogy nem a párt Magyar Bálint körül csoportosuló erős embereinek az akarata érvényesült. Az SZDSZ visszanyerte cselekvési szabadságát azzal, hogy kilépett a koalícióból, vagy "Gyurcsány Ferenc kiszekírozta", de a párton belüli viták nem ültek el.
"Magyar Bálint kiszáll az SZDSZ-ből és a hazai pártpolitikából, mert egy tekintélyes európai uniós szakértői testület tagja lesz. Ez azt jelenti, az SZDSZ-ben nem lát esélyt saját jövője számára. De valószínűleg nem lát esélyt az SZDSZ számára sem" – írta Kőszeg Ferenc.
(mti)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!