Külön ünnepelnek a parlamenti pártok

Hasonlóan az elmúlt évek nemzeti ünnepeihez, idén augusztus 20-án sem ünnepelnek közösen a parlamenti pártok.

MNO
2008. 08. 19. 15:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz és KDNP – ahogyan korábban – most sem vesz részt azokon a rendezvényeken, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ott lesz. Így az ellenzéki pártszövetség nem képviselteti magát a reggeli zászlófelvonáson és délután a Külhoni Művészeti Fesztiválon a Nemzeti Táncszínházban sem, ahol Gyurcsány Ferenc köszöntőt mond, illetve átadja a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetéseit.

A két ellenzéki párt ugyanakkor ott lesz az augusztus 20-i tisztavatáson a Hősök terén; a Fideszt itt Csampa Zsolt, a honvédelmi bizottság tagja, a kereszténydemokratákat pedig Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke képviseli. Szintén megjelennek a Parlamentben, ahol Sólyom László köztársasági elnök átadja az állami kitüntetéseket, a Fidesztől Rogán Antal V. kerületi polgármester, a KDNP-től pedig Harrach Péter alelnök vesz részt az eseményen.

A zászlófelvonáson – a kormánypárt MSZP mellett – képviselteti magát az SZDSZ és az MDF; a liberálisok nevében Fodor Gábor pártelnök, az MDF-től pedig Pettkó András frakcióvezető-helyettes lesz ott a Kossuth téren. Pettkó András képviseli az MDF-et a tisztavatáson és Gyurcsány Ferenc délutáni beszédén is, míg Dávid Ibolya, az MDF elnöke az állami kitüntetések átadásán vesz részt.

A fideszes politikusok közül Navracsics Tibor frakcióvezető Balatonfüreden, Pelczné Gáll Ildikó alelnök Cegléden, Varga Mihály alelnök pedig Egerben mond beszédet az ünnepen. A KDNP nevében Semjén Zsolt elnök Kalocsán, Harrach Péter alelnök pedig egy budapesti ünnepségen szólal fel. A demokrata fórum nevében Herényi Károly frakcióvezető Makón mond ünnepi beszédet, az SZDSZ és az MSZP pedig nem tart külön ünnepséget.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.